Öllős László politológus:
Örvendetes, hogy a kedden elfogadott módosítás értelmében a polgárok jelentősebb mértékben befolyásolhatják a választási listát.
Mi a legfontosabb változás a választójogi törvényben?
Örvendetes, hogy a kedden elfogadott módosítás értelmében a polgárok jelentősebb mértékben befolyásolhatják a választási listát. Eddig ahhoz, hogy valaki feljebb jusson a listán, jóval több karikaszavazatra volt szükség, és a magas küszöb miatt elsősorban a pártvezetésektől függött, ki hányadik volt, s így ki került parlamentbe. Mostantól nagyobb esély lesz arra, hogy a választók átrajzolják a sorrendet, de az eddigi 10 százalék helyetti 3 is elég jelentős küszöb, úgyhogy nem csak ez dönt.
A változtatások hogyan befolyásolhatják az MKP szereplését a parlamenti választásokon?
Az új választási törvény nem befolyásolja lényegesen az MKP helyzetét. Érdemi hatása annak lehetett volna, ha az arányos rendszer többségire vagy vegyesre módosult volna. Ebben az esetben sok múlna azon, hogyan rajzolják meg a körzeteket. Megmaradt az arányos rendszer és az egy választókerület, ami annyi minimális előnyt jelenthet az MKP számára, hogy Észak-Szlovákiában is szavazhatnak rá, nem kell külön listát állítania, ami a több kerület esetében talán lehetetlenség lett volna. Ezenkívül az arányos rendszerre jellemző, hogy egyetlen párt nem tud kormányt alakítani. Ez az MKP mozgásterét is növeli.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.