Mégis Csáky Pál felel a romaügyekért

Pozsony. Visszakerültek a romák Csáky Pál miniszterelnök-helyettes hatáskörébe: a Koalíciós Tanács kedd esti döntése értelmében a problémakör kezeléséért mégsem a kulturális miniszter fog felelni, hanem – ahogy eddig is – Csáky Pál.

Pozsony. Visszakerültek a romák Csáky Pál miniszterelnök-helyettes hatáskörébe: a Koalíciós Tanács kedd esti döntése értelmében a problémakör kezeléséért mégsem a kulturális miniszter fog felelni, hanem – ahogy eddig is – Csáky Pál. „Ez azt jelenti, hogy kormányalelnökként azért fog felelni, amiért a kormány alelnöke felel” – mondta lapunknak Bugár Béla, az MKP elnöke. Rudolf Chmel egyébként sem örült a korábbi politikai egyezségnek, mely szerint neki kellett volna koordinálnia a romaprobléma rendezését, és kisebb szópárbaj is lezajlott közte és Csáky között, sőt Chmel az ANO-val is ellentétbe került. Az Új Polgári Szövetség ugyanis nyíltan vállalta a politikai felelősséget a romaügyekért, és koncepciót is kidolgozott. Most egy bizottság alakul,amely értékeli az ANO javaslatát és az eddig elvégzett feladatokat. A testület élén Csáky Pál lesz, és a bizottság javaslatot tesz majd a romaprobléma megoldására.

Kérdésünkre, hogy a Magyar Koalíció Pártja vállalja-e a politikai felelősséget a romaprobléma rendezéséért úgy, ahogyan arra korábban az ANO volt hajlandó, Bugár leszögezte: „Mindenki a saját részfeladatai teljesítéséért vállal politikai felelősséget. Nem egy pártra nehezedik a felelősség, hanem megoszlik az egyes minisztériumok között.” A bizottságról egyelőre részleteket nem tudni, a kérdésben legilletékesebb Csáky Pál tegnap egész nap házon kívül tartózkodott, elutazott Pozsonyból, csak egy munkavacsorára és az esti kormányülésre tért vissza. Mobiltelefonon sem volt elérhető. Szóvivője elárulta, a „miniszterelnök-helyettes úr valószínűleg nincs nyilatkozós hangulatában”, titkárságán pedig megígérték, ma tájékoztatja a sajtót.

Michal Vašečka, az IVO társadalomkutató intézet munkatársa szerint Csáky tisztában van azzal, hogy politikai hibát követett el, amikor meg akart szabadulni a roma ügyektől. Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője lapunknak leszögezte: nem felel meg a valóságnak, hogy az MKP akart megszabadulni a roma kérdéskörtől. „Csak azt javasoltuk, hogy még magasabb, azaz kormányfői szinten kezeljék a problémát” – mondta Bárdos. A témával bővebben a 3. oldalon foglalkozunk. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?