Megegyezés Kassán

Kassa. Több napos egyezkedést követően tegnap este végre megállapodás született a KDH színeiben induló Rudolf Bauer kerületi megyeielnök-jelölt és az MKP kerületi vezetése között.

Kassa. Több napos egyezkedést követően tegnap este végre megállapodás született a KDH színeiben induló Rudolf Bauer kerületi megyeielnök-jelölt és az MKP kerületi vezetése között. Bauer nehéz ellenféllel, a HZDS-es Alojz Englišsel együtt került a második fordulóba, a győzelemhez szüksége van az MKP választóinak voksaira is. Az 57 tagú megyei parlamentben a szavazatok alapján a magyar párt képviselőit illeti a legtöbb hely, szám szerint 18, Múdra Rozália pedig a harmadik helyen végzett a választás első fordulójában. A kerületi MKP ahhoz a feltételhez kötötte Rudolf Bauer nyilvános támogatását, hogy a KDH jelöltje, győzelem esetén Múdrát nevezze ki a hivatalvezetői posztra. Az elismert területfejlesztési szakember, aki jelenleg a kerületi hivatal elöljáró-helyettese, Jakab Elemér kerületi MKP-elnök szerint magyar nemzetisége miatt szenved hátrányt, illetve emiatt „nem kellett” a kereszténydemokratáknak. Lapzártánk előtt érkezett a hír, mely szerint a felek megegyeztek, Bauer elfogadta az MKP feltételeit, a magyar párt pedig holnap hivatalosan is bejelenti, hogy támogatja a KDH elnökjelöltjét. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?