Markó Béla

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.

Elégedett a romániai európai parlamenti választásokon elért eredménnyel?

Igen, főleg azok után, hogy az elmúlt hetekben rendkívül intenzív, negatív kampányt folytattak az RMDSZ ellen, több oldalról is próbálták megosztani a romániai magyarságot, román és magyar oldalról is komoly támadások érték. Mindezt figyelembe véve elégedett vagyok.

A választási részvétellel is?

Az európai parlamenti választásokon minden új uniós tagállamban alacsony volt a részvétel, a magyarok pedig a román többséghez képest nagyobb arányban mentek el voksolni, tehát ezzel is elégedettek lehetünk.

Tőkés László függetlenként indult, s az eddigi összesítés alapján 3,43%-kal került be az EP-be. Meglepte ez? Feleannyi szavazatot szerzett, mint az RMDSZ, tehát jelentős a támogatottsága a magyarság körében.

Ez nem egyedül Tőkés László, hanem a körülötte lévő csoportosulások és a Fidesz közös eredménye, ezt ebből a szempontból kell értékelni. Az RMDSZ kétharmados támogatottságot szerzett a magyarok között, a nagy többség tehát mellettünk áll.

Az RMDSZ európai parlamenti képviselői együtt tudnak majd működni Tőkés Lászlóval Strasbourgban?

Mi a választások előtt felajánlottuk az együttműködést, felvettük volna listánkra, nem értettük, akkor miért utasította vissza ajánlatunkat. Úgy vélem, először neki kell majd nyilvánosan tisztáznia, hogy akkor miért nem akart együttműködni. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?