Komárom. 2004. december 31-e az elkobzott földtulajdon visszaigénylésének jogvesztő határideje. Ha az érintettek eddig az időpontig nem kezdeményezik egykori javaik visszaigénylését, elesnek jogos tulajdonuktól.
Már csak kilenc nap
Akiket viszont a Szlovák Nemzeti Tanács 33/1945. Tt. sz., a fasiszta bűnözők, megszállók, árulók és kollaboránsok megbüntetéséről, valamint a népbíróságok létrehozásáról szóló rendeletéből kifolyólag fosztattak meg tulajdonuktól, nem igényelhetik vissza, mondta Szabó Olga. Akik eddig nem kezdtek hozzá a jogi eljáráshoz, azok ezt még a hátralevő kilenc munkanapon megtehetik. „Ennyi idő alatt természetesen nem lehet befejezni az eljárást. Az a fontos, hogy az érintett feltétlenül nyújtsa be a területileg illetékes körzeti földhivatalban beszerezhető nyomtatványt, valamint a mellékleteit, hogy regisztrálják az ügyet” – hívta fel a figyelmet a szakember. (koc)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.