Máig nyögik Schuster dáridózását

Kassa. A kormány szerdán úgy döntött, az állam nem veszi meg Kassától a felkínált erdőket. A város ezzel nehéz helyzetbe került, mivel a főként Rudolf Schuster államfő polgármestersége idején felhalmozódott 2,2 milliárdos adósságát szerette volna téríteni a vételárból.

Kassa. A kormány szerdán úgy döntött, az állam nem veszi meg Kassától a felkínált erdőket. A város ezzel nehéz helyzetbe került, mivel a főként Rudolf Schuster államfő polgármestersége idején felhalmozódott 2,2 milliárdos adósságát szerette volna téríteni a vételárból. Kassa vezetése biztosra vette, hogy a hitelező bankkal közösen benyújtott ajánlatát elfogadja a kormány. A siker csupán egy szavazaton múlott. Zdenko Trebuľa főpolgármester aznap nem kívánta kommentálni a döntést, tegnap azonban közölte, nem ajándékért folyamodott, nem a város megmentését várta a kormánytól, hanem előnyös üzletet ajánlott, és mivel azt a partner nem fogadta el, a jövőben másokkal kíván üzletelni. A szakértői becslés szerint 3,5 milliárd koronát érő gazdasági erdőket, Kassa utolsó számottevő tulajdonát a város 980 millióért kínálta fel az államnak. A nemmel szavazó kormánytagok azzal indokolták döntésüket, hogy nem kívánnak precedenst teremteni azzal, hogy kihúzzák a bajból a rosszul gazdálkodó várost. Ez esetben ugyanis hasonló kérések lavinája indulna meg, más városok is joggal várnának el hasonló „humánus” hozzáállást az államtól.

Az SDKÚ kassai szervezete üdvözölte a döntést, Alfonz Tkáč alelnök szerint a csillagászati mértékű adósság felhalmozóinak vállalniuk kell felelőtlen és hozzá nem értő gazdálkodásuk következményeit. Részletes gazdasági helyzetelemzést várnak az illetékesektől, a legoptimálisabb döntésnek szakértőkből álló válságvezetés munkába lépését tartják, szerintük a város csak így menekülhet meg a csődtől.

Hasonlóan vélekedik Igló polgármestere, Karol Mitrík is, aki évekig figyelte exkollégája, Rudolf Schuster tevékenységét, mivel ő is hasonló nagyszabású felújítási befektetéseket tervezett Igló főterén. „1995-ben már láttam, hogy valami nincs rendben, mivel Kassának akkorra már 1,2 milliárdos adóssága volt, éves költségvetése pedig nem érte el az egymilliárd koronát” – mondta lapunknak Mitrík.

Alfonz Tkáč úgy véli, itt az ideje, hogy felelősségre vonják a csődközeli helyzet előidézőit. „Az nem lehet, hogy a közpénzeket elherdálók lazán kisétáljanak a képből, és büntetlenül pusztítást hagyjanak maguk után” – mondta Tkáč. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?