Magyar egyetem: ellenzéki támadás

Pozsony. A Nový deň című ellenzéki lap tegnap szükségtelennek minősítette a magyar egyetem létrehozását.

Pozsony. A Nový deň című ellenzéki lap tegnap szükségtelennek minősítette a magyar egyetem létrehozását. A cikk írója szerint mivel az Európai Parlament szerdai, az uniós bővítésről szóló határozatával elutasította azt a módosító javaslatot, mely szerint Szlovákiában nincs elég nemzetiségi pedagógus, a gyakorlatban megalapozatlan az egyetem terve. A lap egy állítólag neve elhallgatását kérő EP-képviselőre hivatkozik. Megkérdeztük Berényi Józsefet, a külügyminisztérium államtitkárát, mi a véleménye az ügyről. „Mindössze annyi történt, hogy az EP nem fogadta el azt a módosító javaslatot, mely szerint Szlovákiában kevés a kisebbségek nyelvén oktató pedagógus. A lap a parlament határozatából arra következtetett, hogy az említett pedagógusok száma elegendő, tehát nincs szükség a magyar egyetemre. Ez azonban csupán közvetett információn alapul. Hihetetlen számomra, hogy egy EP-képviselő nem adja nevét a nyilatkozatához. Ez nem jellemző. Az EP szerdai határozatának szövegében egy szóval sem említi, hogy a magyar egyetem létrehozásának terve megalapozatlan. A finnországi svédek és a dániai németek is anyanyelvükön folytathatják felsőfokú tanulmányaikat. Biztos vagyok benne, hogy ha a magyar egyetem létrehozását a kormány vagy a parlament megakadályozza, az EP ezt nem hagyja figyelmen kívül” – mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?