Ma indul a JOJ televízió

Pozsony. Ma este hétkor híradóval indul a TV Globalt felváltó JOJ televízió. A híradás után dokumentumfilm látható az új csatorna létrejöttéről, majd a Miss Universe Szlovákia 2002 szépségversenyt közvetítik élőben.

Pozsony. Ma este hétkor híradóval indul a TV Globalt felváltó JOJ televízió. A híradás után dokumentumfilm látható az új csatorna létrejöttéről, majd a Miss Universe Szlovákia 2002 szépségversenyt közvetítik élőben.

A „szlovák Nova“ indulása egyben azt jelenti, hogy a legnagyobb hazai kábelhálózatot üzemeltető UPC kiiktartja kínálatából a cseh Nova televíziót, mert a hollywoodi producerek és alkotók szerint a cseh tévétársaság nem fizet műsoraik szlovákiai sugárzásáért. Ugyanígy fog eljárni a kábeltelevíziókat működtető cégek társulása is.

A JOJ adását a lakosság 65 százalékának lesz lehetősége fogni. Az adót Pozsonyban (az MMDS rendszer előfizetőin kívül) az UPC alapcsomagja, míg például Dunaszerdahelyen, Léván, Losoncon; Érsekújvárott és Zselízen a bővített programcsomag tartalmazza. A más szolgáltatók tulajdonában levő hálózatokon, például Kassán és Nagykaposon a JOJ egyelőre nem fogható. A Markíza és a TA3 hírtelevízió mellett ez a harmadik szlovákiai magántévé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?