Lubomír Štrougal újra bíróság előtt

Prága.

Prága. Tegnap bírósági per kezdődött Lubomír Štrougal volt csehszlovák kommunista kormányfő és belügyminiszter ellen, akit azzal vádolnak, hogy a belügyi tárca vezetőjeként a hatvanas évek közepén visszaélt hatalmával, amikor leállította annak az ügynek a kivizsgálását, amelynek során az akkori Állambiztonsági Testület ügynökei három személyt megkínoztak, majd meggyilkoltak. A 77 éves Štrougal azt állítja, hogy nem bűnös. A volt kormányfő, a szocialista rendszer karrierpolitikusa reformpártiként volt ismert. A vád szerint Štrougal annak ellenére adta ki a vizsgálatok leállítására vonatkozó parancsot, hogy a belügyminisztérium ellenőrző szervei is megállapították a vétséget, s az akkori főügyész is a tettesek megbüntetését követelte. Az eset az 1948 februári fordulat után történt, amikor a kommunista állambiztonsági szervek három személyt letartóztattak és megkínoztak. Miután azonban kiderült, hogy az ellenük felhozott különböző vádak alaptalanok és a letartóztatottak vétlenek, a biztonsági szervek mindhármukat agyonlőtték egy előre megtervezett „menekülési kísérlet” közben, nehogy fény derüljön a titkosrendőrség praktikáira. Ha a most kezdődött perben a bíróság vétkesnek találja Štrougalt, akkor akár tíz évre is elítéheti. Tekintettel magas korára azonban nem valószínű, hogy rács mögé kerülne.

Paradox dolog, hogy nem a volt keményvonalas kommunisták, hanem a reformpártiként ismert Štrougal ellen indult már a múltban is néhány per, de eddig egyik sem végződött a politikus elítélésével. Legutóbb például a munkásőrség állítólagos törvénytelen felfegyverzése miatti vádat találta alaptalannak a cseh legfelsőbb bíróság. (kj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?