Lépfeneriadó Floridában

Washington. Az FBI nyomozóinak sikerült feltérképezni a Floridában talált lépfene-baktériumot. Elképzelhető, hogy mesterségesen manipulálták, ami azt jelentheti, hogy erősebb, mint a természetes lépfene-baktérium.

Motrealban is kiürítettek egy épületet, mert gyanús levél érkezett FloridábólČTK/AP-felvételWashington. Az FBI nyomozóinak sikerült feltérképezni a Floridában talált lépfene-baktériumot. Elképzelhető, hogy mesterségesen manipulálták, ami azt jelentheti, hogy erősebb, mint a természetes lépfene-baktérium. A floridai Boca Raton üdülővárosban eddig mintegy 850 személyen végeztek vizsgálatot annak megállapítására, hogy nem fertőződtek-e meg. A múlt héten ugyanis egy 63 éves férfi meghalt ebben a betegségben, hétfőn pedig kiderült, hogy egy 73 éves férfi – aki a pénteken elhunyt férfival egy épületben dolgozott – szintén kórokozó-hordozó lett, bár rajta még nem mutatkoztak a tünetek. Mindkét férfi a több lapnak otthont adó American Media irodaházban dolgozott. A nyomozók azt feltételezik, hogy a baktérium egy levélküldeménnyel érkezhetett az irodaházba.

Tegnap több helyen volt riadó gyanús levélküldemények miatt. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) azért kapcsolódott be a vizsgálatba, mert valószínűtlen, hogy ilyen ritka betegség mint a lépfene (anthrax) kórokozója, hirtelen teljesen véletlenül tűnt volna fel Floridában, de egyelőre nem találtak összefüggést a terrortámadás és az esetek között. John Ashcroft amerikai igazságügy-miniszter nem zárja ki: esetleg biológiai terrortámadás történt, abban azonban mindenki egyetért, hogy járványveszély nincs. A lépfenének ez a fajtája rendkívül veszélyes, de emberről emberre nem terjed. A vizsgálat vezetői a CNN hírtelevízió szerint arra a feltételezésre hajlanak, hogy a kórokozókat az ötvenes években Iowa államban állították elő.

A berlini rendőrség is kiürített egy boltot, mert gyanús csomagot találtak. A bútorbolt alkalmazottja talált egy borítékot, amelyben azonosítatlan fehér por volt, s állítólag a következő üzenet volt írva: „Megváltozik az életed, ha kinyitod ezt a levelet!” A lépfenéről a 10. oldalon olvashatnak bővebben. (m, o-o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?