Lemondásra szólítják fel a polgármestert

Rimaszombat. A képviselő-testület mai ünnepi ülésén a városatyák egy része lemondásra szólítja fel Ladislav Bartakovič polgármestert, mivel az üzletházakkal kapcsolatos lépései sértik a testület működésének demokratikus elveit.

Rimaszombat. A képviselő-testület mai ünnepi ülésén a városatyák egy része lemondásra szólítja fel Ladislav Bartakovič polgármestert, mivel az üzletházakkal kapcsolatos lépései sértik a testület működésének demokratikus elveit. A novemberi ülésen kétszer szavaztak a képviselők: az első szavazást a Billa üzletház nyerte. Ennek a szavazásnak a jogosságát kérdőjelezték meg később. „Teljesen fölösleges azzal foglalkozni, jogos volt-e megismételni a szavazást vagy nem – tájékoztatta az Új Szót Komlósy Zsolt. – Bevált szokás, hogy ha tisztázatlanok a körülmények, megismételjük a szavazást. Ez történt most is, a második szavazást pedig az Ahold nyerte, erről határozat született. Ennek ellenére a polgármester a Billával kötött szerződést, és erről csak a sajtóból értesültünk.” Az alpolgármester elmondta, nem a Billa ellen van kifogásuk, hanem a polgármester lépése ellen, mert szerinte jogtalanul, önhatalmúan cselekedett. (tt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?