Pozsony. Ma hajnali három és reggel kilenc óra között az egész ország területén leállt a vonatközlekedés, a közlekedési tárca ugyanis tegnap sem engedett a szakszervezetek követelésének.
Leálltak a vonatok az országban
A hatórás munkabeszüntetés miatt ugyan az összes nemzetközi járat késni fog, ám egyiket sem törlik. Szlovákia 80 belföldi járatából ma 15 egyáltalán nem indul, négy pedig rövidebb szakaszon közlekedik. Azoknak a személyvonatoknak a többségét, amelyek a menetrend szerint hajnali három és reggel kilenc óra között indulnának, illetve indultak volna, a munkabeszüntetést követően sem indítják el. Több autóbusz-közlekedési vállalat ugyanakkor már jelezte, hogy nincs elég járművük a kieső forgalom pótlására.
A központi sztrájkbizottság továbbra is a kormány által megszűnésre ítélt 25 szárnyvonal és 200 járat fenntartását követeli. Pavol Prokopovič közlekedési miniszter szerint azonban erre jelenleg semmilyen pótlólagos forrásaik nincsenek. A tárcavezető tegnap is figyelmeztette a sztrájkbizottság vezetőit, hogy a munkabeszüntetés mintegy 11 millió koronás költsége teljes mértékben a vasúttársaságot terheli, a sztrájkoló vasutasok így tulajdonképpen maguk alatt vágják a fát. Ennek ellenére a közlekedési tárca az utolsó pillanatig hajlandó tárgyalni a sztrájkbizottsággal – állította tegnap délután Pavol Prokopovič.
Egészen más a véleménye Jozef Schmidtnek. Szerinte a minisztérium a tárgyalások során sokkal inkább azzal törődött, hogyan szavatolják a közlekedést a sztrájk idején, mintsem hogy igyekeztek volna elkerülni a munkabeszüntetést. A szakszervezetek továbbra is azt vallják, a jelenlegi leépítések a vasút fokozatos felszámolásának az első jelei.
A vasúti rendőrség felkészült a sztrájkra. Megerősített járőrök vigyáztak a rendre a vasútállomások környékén. A rendőrség vezetői arra kérik az esetleg a vonatokban és az állomásokon ragadó utazóközönséget, ne essenek pánikba, ne kezdjenek rongálásba, próbálják meg nyugodtan kivárni a sztrájk végét. (mi)
Az MKP nem ért egyet a vasút döntésével
Pozsony. A Szlovák Vasutak a szárnyvonalak februári üzemen kívül helyezésével nem oldja meg a közlekedési vállalat tényleges problémáit, mindössze a saját gondjainak terhét átruházza a lakosság vállára – közölte lapunkkal Gyurovszky László építésügyi és régiófejlesztési miniszter, a Magyar Koalíció Pártja miniszteri klubjának tegnapi ülését követően. Szerinte inkább a cég belső tartalékait kellene mozgósítani, s nem automatikusan az elbocsátások és leépítések útjára lépni. Az MKP jelenleg dolgozik a vasút helyzetének orvoslásával foglalkozó tanulmányon, amelyet Gyurovszky László szerint rövidesen ismertetnek az érintettekkel. (shz)
Nem tudtak a sztrájkról
Pozsony. Sem Budapesten, sem Prágában nem tudtak arról, hogy a szlovákiai vasutasok ma sztrájkba léptek. A Magyar Államvasutak központi személyszállítási információs szolgálatának nemzetközi csoportjánál megérdeklődtük, mikorra ér Pozsonyba a budapesti Nyugati pályaudvarról 6.10-kor induló Comenius nemzetközi gyors. „Fél kilenckor” – közölte gyanútlanul az alkalmazott. Kérdésünkre, nincs-e rendkívüli változás a menetrendben, nemleges választ kaptunk. Az illető informátor tehát nem tudott a szlovákiai sztrájkról. A Cseh Államvasutak központi tudakozójának alkalmazottjával is így jártunk. A pozsonyi főpályaudvar tudakozója részletesebb információval szolgált, amikor megkérdeztük, hogyan juthatunk el Brünnből Pozsonyba a sztrájk idején. „Reggel három óra előtt öt perccel indul egy gyors Brünnből, öt óra hét perckor lenne Pozsonyban, ám valószínűleg nem jut tovább Kútynál” – mondta. (szge)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.