Lassú a kiegyenlítődés

Pozsony. A kormány szerdai ülésén elfogadta a szociális biztosításról szóló törvény tervezetét, mely tartalmazza a nők és férfiak nyugdíjkorhatárának fokozatos kiegyenlítését is. Az elfogadott törvénytervezet a lassúbb megoldást javasolja, azaz hosszabb átmeneti időszak alatt éri el a nők nyugdíjkorhatára a hatvan évet.

Ha a parlament változtatás nélkül hagyja jóvá a törvényt, akkor először azokat a nőket fogja érinteni, akik a jelenlegi szabályozás szerint 2003. július 1-jén érik el a nyugdíjkorhatárt. Ezt követően egész 2026-ig fokozatosan egyenlítődik ki a két nem nyugdíjkorhatára közti eltérés. Évenkét a gyermekek számától függően 2-5 hónappal nő a nyugdíjkorhatár. A kiegyenlítődés 2019-ben ér véget, 2026-ban pedig már minden nő hatvanéves korában megy nyugdíjba. Az új rendszer nem lesz tekintettel a gyermekek számára, minden nő egységesen, hatvanéves korától lehet nyugdíjas. A leggyorsabban a sokgyermekes – 5 vagy több – családanyák nyugdíjkorhatára emelkedik, mivel a mai rendszer szerint ők mennek legkorábban, már 53 éves korukban nyugdíjba. A szükséges hét évet évente 4-5 hónapos emeléssel érik el 2019-re. Az ebbe a csoportba tartozó nők közül az 1950 és 1966 között születetteket érinti az átmenet, a korábban születettek még a most érvényes rendszer szerint, a később születettek pedig már hatvanévesen mennek nyugdíjba. Például egy 1955-ben született ötgyermekes családanya 55. életévének betöltése után mehet nyugdíjba. A kétgyermekes anyák esetében 3-4 hónapos emelés várható életkortól függően. A nőknek ezen csoportjából az 1948. július 1-je és 1964. december 31-e között születettek esnek bele az átmeneti időszakba. Például az a kétgyermekes családanya, aki 1948 augusztusában született, csak három hónappal később, tehát novemberben mehet nyugdíjba. A legkisebb éves emelésre a gyermektelen nők számíthatnak, mivel ők ma is 57 éves korukban érik el a nyugdíjkorhatárt. Számukra évente két hónappal emelkedik a nyugdíjkorhatár, és a változás már az 1946-ban születetteket is érinti.

A nők nyugdíjkorhatárának emeléséről ősszel már egyszer döntött a kormány, az akkori változat sokkal gyorsabb átmenettel számolt. Már 2011-re befejeződött volna a kiegyenlítődés és 2017 lett volna az az év, amikor már minden nő csak hatvanévesen kaphatta volna meg a nyugdíját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?