Korrupcióval vádolt MKP-politikus

Pozsony. Újabb labdarúgással kapcsolatos korrupciós ügyben kezdett eljárást a rendőrség. Három gyanúsított 50 ezer koronát adott egy bírónak, hogy a csenkei csapat javára befolyásoljon néhány meccset. Rendőrségi forrásunk megerősítette: a gyanúsítottak között van K. József csenkei polgármester és a fociklub elnöke, Nagyszombat megye alelnöke, az MKP Országos Tanácsának tagja. K. József több cikluson át volt parlamenti képviselő, majd kulturális államtitkár.

Értesüléseink szerint a további gyanúsítottak K. János és S. Attila, a csallóközi település labdarúgó egyesületének sportvezetői. A kenőpénzt a rendőrség szerint Štefan K. bíró kapta. „A gyanúsítottak kétszer 25 ezer koronát adtak a bírónak azért, hogy befolyásolja a dunaszerdahelyi területi II. osztályú bajnokságának meccseit” – tájékoztatott tegnap Andrea Polači?ková, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivőjének helyettese.

Először a csenkeiek győzelmét kellett volna bebiztosítania tavaly tavasszal, majd 2007 júniusában két másik csapat meccsét kellett volna befolyásolnia úgy, hogy az eredmény a csenkei klubnak legyen előnyös.

Lapunk értesülései szerint elég bizonyítékot gyűjtöttek össze a három gyanúsított ellen. A vizsgálatot a Nyitra megyei rendőrség vezette, majd a Korrupcióellenes Hivatal is eljárást kezdett. Néhány hete a rendőrség átkutatta a Dunaszerdahelyi Területi Labdarúgó-szövetség irodáit, és a tavalyi bajnoki mérkőzések összes jegyzőkönyvét elvitte.

K. József, a csenkeiek klubelnöke tegnap nem vette telefonját. Csáky Pál, az MKP elnöke lapunknak elmondta: ha valóban beigazolódik, hogy az MKP Országos Tanácsának tagja ilyen korrupciós ügybe keveredett, a párt felelősségre vonja. „Tudomásom szerint nem politikai témáról van szó, s ilyen esetekben mindenkinek magának kell vállalnia a következményeket. Az ügyben gyanúsított uraknak is eszerint kell majd eljárniuk. Ugyanakkor leszögezném: a párt politikai hozzáállása változatlan: az én elnökségem alatt ilyen esetekben a nulla tolerancia elve érvényes” – nyilatkozta lapunknak Csáky. Azt sem tartja kizártnak, hogy Nagyszombat megye alelnökét a botrány miatt kizárják a pártból.

„A lefizetéssel gyanúsítottak hat hónaptól három évig tejredő szabadságvesztésre számíthatnak, a játékvezetőt háromtól nyolc évig terjedő büntetés fe?nyegeti” – pontosította Polá?čiková.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?