Kirajzanak a betegek, mint a méhek

Pozsony. A polgárok komolyan vették Rudolf Schuster csütörtöki, bécsi kijelentését, mely szerint lehetővé kell tenni, hogy szlovákiai betegek is szabadon kezeltethessék magukat osztrák kórházakban. Néhányan már tegnap a külföldi kezelés lehetőségeit firtatták az Általános Egészségbiztosítónál.

Pozsony. A polgárok komolyan vették Rudolf Schuster csütörtöki, bécsi kijelentését, mely szerint lehetővé kell tenni, hogy szlovákiai betegek is szabadon kezeltethessék magukat osztrák kórházakban. Néhányan már tegnap a külföldi kezelés lehetőségeit firtatták az Általános Egészségbiztosítónál. „Ha megvalósulna a szabad betegáramlásról szóló elnöki forgatókönyv, az összes hazai biztosító egy hónapon belül fizetésképtelenné válna. Ezt nem lehet szó nélkül hagyni, ezt meg kell beszélni! Nem elég gondolni egyet, és mindenki kirajzik, ahová csak akar! Most is van rá lehetőség, de csak saját zsebből!” – reagált Eduard Kováč, a biztosító igazgatója. Mindenki maga választhatja ki az intézményt, ahol kezeltetni kívánja magát, akár külföldre is mehetünk, ám a jelenleg hatályos törvények értelmében a biztosító csak akkor térítheti a külföldi kezelés költségeit, ha a beteg már az összes hazai lehetőséget kimerítette, azaz gyógyulást csak külföldön remélhet. Indokolt esetben a biztosító jóváhagyja a külföldi kezelést, és téríti annak költségeit. Ellenkező esetben a beteg fizet mindent. Egy kórházi ágy például Bécsben 35 ezer koronába kerül. Ezért Eduard Kováč az államfő kijelentését fölösleges feszültségkeltésnek minősítette. Ezzel szemben Roman Kováč egészségügyi miniszter védelmébe vette Schustert: szerinte az elnök a „jövőbe látott”, és arra utalt, milyen lesz az egészségügy az uniós csatlakozás után. „Az államfő a jó anyagi háttérrel rendelkező betegekre gondolt, akik esetleges külföldi kórházi kezelésüket saját forrásból fedezik” – olvasható a tárcavezető állásfoglalásában. (s, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?