Kerüljük az üzéreket!

Pozsony/Komárom/Kassa. Alig öt hét múlva az Európai Unió 12 tagállamában végérvényesen visszavonják a nemzeti fizetőeszközöket, helyüket a közös pénznem, az euró veszi át. A példátlan pénzügyi ügylet árnyoldalaként az alvilág kétségbeesetten próbál megszabadulni a hamis nyugati bankóktól, s ez Szlovákiába is begyűrűzik.

Cseh hírforrások szerint a külföldiek által felkapott Prágában az utóbbi hetekben ugrásszerűen megnőtt a hamis osztrák schillingek és német márkák forgalma. A valutaüzérek, a bűnözők sietve szeretnének megszabadulni a jövőre már eladhatatlanná váló bankóktól. Szlovákiában egyelőre még kevésbé érezhető ez a folyamat, azonban egyes helyeken, főleg Pozsonyban, Pöstyénben és a Magas-Tátrában szintén megszaporodtak a hamis nyugat-európai fizetőeszközök. A Szlovák Nemzeti Bank illetékeseitől szerzett információink szerint a korábbi időszakhoz képest októberben és november első felében megkétszereződött az illegális nyomdákban készült lefoglalt álbankók mennyisége. Részben ehhez a jelenséghez kötődik a következő jegybanki figyelmeztetés: 2001. december 31-e előtt senki ne vásároljon eurót, mert az garantáltan hamis, ugyanis ez a pénz nálunk is csak a jövő évtől kerül forgalomba.

– Bankunk december 31-éig illetékmentesen minősíti át az ügyfelek valutaszámláját euroszámlára – tájékoztatott Takács Elvira, a Postabank komáromi fiókjának igazgatója. – Ha ügyfelünk elfelejtené addig kérni az átminősítést, mi, ugyancsak illetékmentesen, automatikusan megtesszük azt. Aki most szeretné pénzintézetünkben elhelyezni a január elsején megszűnő valuták valamelyikét, részére is euroszámlát nyitunk. Sajnos az érméket már bankunk sem tudja beváltani, az Európai Nemzeti Bank kérése értelmében október 31-ével megszüntettük ezt a szolgáltatást.

Bugyi Ernőtől, a J. City Kft. pénzváltó pénztárosától megtudtuk, hogy az utóbbi hetekben valamivel többen szeretnének márkát, lírát vagy schillinget beváltani, de általában nem túl nagy összegekről, 50-es, esetleg 100-as címletű bankjegyekről van szó. Kissé nőtt a dollár iránti kereslet, de akadnak olyanok is, akik már eurót akarnak váltani. Erre természetesen csak január elsejétől lesz lehetőség. A legnagyobb gond a pénzérmékkel van; ezeket értelemszerűen a pénzváltóban sem tudják elfogadni. Viszont eddig sem a bankban, sem a pénzváltóban nem tapasztalták, hogy megnövekedett volna a hamis bankjegyek előfordulása. Mindkét helyen speciális berendezést használnak kiszűrésükre, elsősorban a szabad szemmel nem látható UV-jelet, valamint a vízjelet figyelik.

Valamennyi általunk meglátogatott bankfiók munkatársai biztosítottak bennünket arról, hogy képesek kiszűrni a hamis bankjegyeket, akár szlovák koronáról, akár valutáról van szó. Kassán augusztus és szeptember folyamán bukkantak fel a legnagyobb számban hamisított bankjegyek, főleg ezerkoronások és százdollárosok. Egy bolgár állampolgár öt darab hamis százdollárost próbált „elsütni” a kassai kínai piacon, amely valószínűleg Szlovákia legnagyobb ilyen jellegű árusítóhelye. Az olasz líra is egyike a nagy előszeretettel hamisított valutának, Kassán főleg utcai pénzváltókban próbálták koronára váltani ezeket a bankjegyeket. A rendőrség illetékesének tájékoztatása szerint főleg fiatalok és kiskorúak próbálkoznak a hamisítással számítógép segítségével. Ezek a szkennerrel előállított bankjegyek általában rossz minőségű papírból készülnek, nem reagálnak az UV-sugarakra, és hiányzik róluk a vízjel. Az elkövetők nem tudatosítják, hogy akár öt év börtönt is kaphatnak egy-egy ilyen csínytevésért.

A rendőrség óva inti a lakosságot attól, hogy illegális pénzváltóktól vásároljon valutát, mivel az átlagembernek fogalma sincs róla, mire kell odafigyelnie. (shz, vkm, juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?