Juhász Attila

a Political Capital elemzője

Valóban a tartalmi előkészítetlenség az oka, hogy elmarad a júniusra tervezett Fico–Gyur?csány találkozó ?
Nem lehet ezt sem kizárni, hiszen Magyarországon komoly átalakulás ment végbe az utóbbi hetekben, kisebbségi kormány állt fel, és ez nem csak a külpolitikában okoz zavarokat.

a Political Capital elemzője

Valóban a tartalmi előkészítetlenség az oka, hogy elmarad a júniusra tervezett Fico–Gyur?csány találkozó ?

Nem lehet ezt sem kizárni, hiszen Magyarországon komoly átalakulás ment végbe az utóbbi hetekben, kisebbségi kormány állt fel, és ez nem csak a külpolitikában okoz zavarokat. De az is nyilvánvaló, hogy a szlovák kormánypolitikusok legutóbbi kijelentéseire a magyar kormánynak előbb-utóbb választ kellett adnia. Ennek is jelentős szerepe volt a találkozó elhalasztásában.

Mekkora visszhangja volt a magyar belpolitikában Ján Slota Szent Istvánra tett kijelentésének, és annak, hogy Robert Fico magyar nacionalizmustól félti Szlovákiát a Fidesz győzelme esetén?

Nem állíthatom, hogy ez fő politikai témává vált. Ugyan mindkét megszólalásnak volt visszhangja, a politikusok többsége azonban a szlovák belpolitikai okokkal magyarázta ezeket, melyeket nem akarták kom?mentálni. Természetesen mindenki elvárta a magyar válaszlépés. A visszhangot befolyásolta, hogy Magyarországon jelenleg a belpolitikai ügyek sokkal fontosabbak.

Mennyire fontos kérdés Magyarországon, hogy lesz-e Gyurcsány–Fico találkozó, illetve, hogy javul-e a szlovák–magyar kormányközi kapcsolat?

Nem nevezhető kiemelt témának, ha azonban sor kerül a találkozóra, akkor nagyobb súlyt kapnak azok az ügyek, események, melyek a két ország kapcsolatában történtek, akár az említett kijelentések is. Várható, hogy az ellenzék akkor erőteljesebben fogja támadni Gyurcsányt a találkozó miatt, vagy azért, ha nem elég erőteljesen utasítja vissza az ilyen kijelentéseket. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?