Jogtiszta felvételek

A legitim működéséért hosszú hónapok óta küzdő Napster életében, sőt az egész online zeneterjesztés és értékesítés terén jelentős változást hozhat az a szerződés, amelynek keretében a Napster és nagy zenei kiadók konkrét kártérítésről, illetve a leendő bevételek elosztásáról is megállapodtak.

A legitim működéséért hosszú hónapok óta küzdő Napster életében, sőt az egész online zeneterjesztés és értékesítés terén jelentős változást hozhat az a szerződés, amelynek keretében a Napster és nagy zenei kiadók konkrét kártérítésről, illetve a leendő bevételek elosztásáról is megállapodtak. A megállapodás értelmében a Napster 26 millió dollárt fizet a kiadóknak és dalszerzőknek a jogi viták lezárása érdekében. A szerződés szerint a továbbiakban a Napster fizetni fog a hálózatán keresztül terjesztett tartalmak tulajdonosainak. Az összeg egyharmadát a dalok jogtulajdonosai, kétharmadát a zenei kiadók kapják.

Bár ez az arány a kiadók számára sokkal kedvezőbb, mint amit az offline világban kapnak, egyelőre nem világos, mekkora összegről is van szó, illetve az sem tisztázott, hogy a Napster bevételeinek hány százaléka kerül kifizetésre. A Napster viszont bejelentette, hogy előlegként hajlandó 10 millió dollárt fizetni a felmerülő jogdíjakra.

A fájlcserélő hálózat képviselői még nem hozták nyilvánosságra, mekkora lesz a Napster havidíjának összege, mint ahogy azt sem, hogy mikor indul el a szolgáltatás. Annyit azonban elárultak, hogy az indulásra még az idén lehet számítani. (origo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?