Jogtalanul kérnek magasabb ágydíjat a gyógyfürdők

Pozsony. Januártól emelkedett a gyógyfürdői kezelésért fizetett ágydíj. Az A csoportba sorolt diagnózisokkal beutaltak az eddigi napi 50 korona helyett napi 75 koronás ágydíjat kötelesek fizetni. A gyógyfürdők azzal érvelnek, hogy a törvény szerint az ágydíj összege a létminimum 1,5 százaléka lehet.

Pozsony. Januártól emelkedett a gyógyfürdői kezelésért fizetett ágydíj. Az A csoportba sorolt diagnózisokkal beutaltak az eddigi napi 50 korona helyett napi 75 koronás ágydíjat kötelesek fizetni. A gyógyfürdők azzal érvelnek, hogy a törvény szerint az ágydíj összege a létminimum 1,5 százaléka lehet. „Januártól 75 koronát számítunk fel, mivel tavaly emelkedett a létminimum összege” – érvelt Ľuboslava Bačíková, a trencsénteplici gyógyfürdő kommunikációs igazgatója. Szerinte több gyógyfürdő is így jár el januártól. A napidíj 25 koronás emelése háromhetes kezelés esetében több mint 500 koronával drágítja a kezelést.

Tomáš Szalay, az Egészségpolitikai Intézet (HPI) munkatársa szerint azonban az érvelés nem helytálló, mert az ágydíj összegét kormányrendelet határozza meg. „Az érvényes kormányrendelet alapján egyértelmű, hogy a gyógy??fürdőkben a napidíj összege az A kategória számára 50 korona, a gyógyfürdőknek ezt be kell tartaniuk” – jelentette ki a szakember. A gyógyfürdők csak akkor emelhetnék meg a napidíjat, ha a kormány – a létminimum emelkedéséből kiindulva – új rendeletet adna ki és abban magasabb összeg szerepelne.

Egyes gyógyfürdőkben emelkedett a B kategóriába tartozók számára is a napidíj, melynek összege idénytől függően – a kormányrendelet alapján – 150, illetve 220 korona. A törvény ebben az esetben a létminimum 3,9 százalékában szabja meg a felső határt. Egyes gyógyfürdőkben azonban most már 200, illetve 270 koronát kérnek naponta a betegektől, vagyis háromhetes kezelés ára mintegy 1000 koronával emelkedik.

A Fico-kormány egyik első intézkedése volt 2006 kora őszén, hogy megszüntette a kórházi napidíjat és a vizitdíjat, valamint csökkentette a receptdíjat. Érintetlenül hagyta azonban a gyógyfürdői kezelésért fizetendő ágydíjat.

A minisztérium állásfoglalását tegnap nem sikerült megszereznünk. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?