Öllős László politológus:
Kapásból nehéz jónak vagy rossznak minősíteni Tibor Cabaj ellenzéki képviselő javaslatát. Az MKP szempontjából ez rosszat és jót egyaránt jelenthet – attól függően, melyik megyében milyen koalíciók képződnek. Ha tisztán etnikai tömörülések indulnak, akkor aligha jelent jót. Ha nemzeti hovatartozáson átnyúló szövetségek jönnek létre, akkor előnyös is lehet. Ezek olyan kérdések, melyek nagyban személy- és kampányfüggővé teszik a dolgot. Ám a demokrácia minősége szempontjából a többségi választási rendszerben a kétfordulós megoldást jobbnak tartom. Ugyanis ha az egyfordulósban kettőnél több jelölt indul, akkor fennáll a lehetősége annak, hogy a leadott szavazatoknak kevesebb mint felével nyerjen valaki. Azaz a többség nem őt akarja, mégis ő a győztes. Kétfordulós rendszerben a két legtöbb szavazatot gyűjtő jelölt jut tovább, akik közül az egyiknek a második körben meg kell kapnia a leadott voksok több mint felét.
Ha felszabadul egy mandátum, Cabaj szerint nem a listán következő személynek kell képviselővé válnia, hanem pótválasztást kell tartani.
A többségi választási rendszerben ez indokolt, viszont ha továbbra is pártlisták mérkőznének egymással, akkor kérdéses a dolog. Mivel a konkrét javaslatot nem ismerem, csak spekulálhatnék, ezért inkább nem mondok véleményt. (sza)
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.