Jó az irány – csak nincs előrehaladás

Budapest. A magyar–szlovák vízlépcsőtárgyalások iránya jó, de a sebességgel nem lehetünk elégedettek – hangsúlyozta tegnap Bartus Gábor, a Dunai Kormánybiztosi Iroda helyettes vezetője.

Budapest. A magyar–szlovák vízlépcsőtárgyalások iránya jó, de a sebességgel nem lehetünk elégedettek – hangsúlyozta tegnap Bartus Gábor, a Dunai Kormánybiztosi Iroda helyettes vezetője. Székely László kormánybiztos hozzátette: amíg sikerül fenntartani ezt az irányt, illetve fennáll a lehetőség a megegyezésre, a magyar fél nem kíván ismét a Hágai Nemzetközi Bírósághoz fordulni. „A tárgyalódelegációnak több eredményt sikerült elérnie” – mondta Székely. A szlovák fél elismerte, nincs jogi lehetősége a nagymarosi vízerőmű felépítésének kikényszerítésére, ezt az igényét elévült követelésként tartja nyilván. Elvileg azt is elfogadta Pozsony, hogy a Magyarország számára járó energia helyett a szigetközi természeti viszonyok javításához többletvizet kellene átadni Dunacsúnynál. A további viták a vízmennyiség mértékéről folynak, illetve arról, hogy ezt a magyar igényt az általános megállapodás részeként vagy már azt megelőzően kell-e teljesíteni. Székely rámutatott: a magyar tárgyalóküldöttség azt szeretné elérni, ha a többletvizet minél előbb megkaphatná a Szigetköz. Bartus szólt arról, hogy a két ország szakértői szinten folytatják október végén a tárgyalásokat. A szlovák kérés alapján a magyar tárgyalópartner elfogadta a szakértői egyeztetést. Bartus elmondta: a cél, hogy előkészítsenek egy olyan megállapodástervezetet, mely alapja lehet a vita mindkét ország számára elfogadható lezárásának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?