Jelölőlisták ma éjfélig

Pozsony. A pártoknak és az önálló jelölteknek ma éjfélig kell eljuttatni jelölőlistájukat az illetékes választási bizottság jegyzőkönyv-vezetőjéhez. Sok helyen azonban még tegnap sem volt világos, mely politikai párt kit jelöl, illetve kivel lép koalícióra a helyhatósági választásokon.

A pozsonyi főpolgármesteri posztra az MKP, a OKS-szel és az SDKÚ-val közösen Juraj Sternt független jelöltet, a Közgazdaságtudományi Egyetem korábbi rektorát támogatja. A városi önkormányzatba a hármas koalíció az ANO-val kiegészülve állít listát, az egyes városrészekben ettől eltérő együttműködés is lehetséges. Stern egyik ellenfele az ANO és a KDH által támogatott Andrej Ďurkovský lesz, aki eddig Pozsony-Óváros polgármesteri posztját töltötte be. Kassán a főpolgármesteri posztra a Smer–MKP–ANO–SDA koalíció Zdenko Trebuľát (SDA), Kassa jelenlegi első emberét támogatja. Trebuľa a HZD, az SDĽ és a KSS számára is szimpatikus. Egyik ellenfele várhatóan az SDKÚ, a KDH és a DS által támogatott jelölt lesz, akinek neve tegnap még nem tisztázódott, mivel a KDH és az SDKÚ még nem tudott közös jelöltben megegyezni. Másik ellenfele Štefan Horváth volt kassai kórházigazgató, aki a HZDS–PSNS–SNS koalíció támogatásával indul a választásokon. Az MKP Királyhelmecen és Szepsiben is a régi polgármester újraválasztását támogatja, az előbbiben Pásztor István, az utóbbiban Zachariáš István lesz a párt jelöltje. Nógrád és Gömör valamennyi nagyobb településén indít polgármesterjelöltet az MKP. Tornalján Mészáros Gyula vállalkozót, aki másodszor indul polgármester-választáson. Függetlenként két jelölt indul, a jelenlegi városvezető, Schwartz Árpád és a Kazinczy Ferenc Alapiskola pedagógusa, Dubovszky László. Az SDKÚ jelöltje Babús Márta, aki eddig az MKP tagja volt, de a jelöltállításkor kérte tagságának felfüggesztését. Rimaszombatban az MKP jelöltje Komlósy Zsolt parlamenti képviselő. Losoncon az MKP a parlamenti választások sikeres helyi eredményében bízva mind a hét körzetben teljes létszámú képviselői listán indítja jelöltjeit. Először indul magyar polgármesterjelölt Csúsz Péter személyében. Füleken a jelenlegi alpolgármester, Agócs József indul, aki eddig már kétszer próbálta megszerezni a polgármesteri posztot. Tegnap még nem dőlt el, ki lesz az MKP jelöltje Léván és Párkányban, Ipolyságon Zsolnay Ernő eddigi polgármestert támogatja az MKP. Érsekújvárban Forró Lászlót, Ógyallán Basternák Lászlót, Gútán Lengyel Istvánt indítja a magyar párt. Galántán a pártok közül pénteken délig egyetlen párt, a KSS adta le képviselőjelöltjei listáját. Mézes Rudolftól, az MKP galántai szervezetének elnökétől megtudtuk, a párt egyedül indul a választásokon, és a polgármesteri posztra Bíró Lászlót, a járási hivatal oktatásügyi osztályának vezetőjét jelöli. Vág-selylyén az MKP, az SDKÚ, az ANO és a DS helyi szervezete közös jelöltben egyezett meg, a polgármesteri poszt várományosa Pavol Kvačkay.

Dunaszerdahelyen Pázmány Péter jelenlegi polgármester az MKP színeiben száll ringbe. Ellenfele a független jelöltként induló Hunčík Péter pszichiáter lesz. Somorján független jelöltként Ján Babej jelenlegi polgármester adta le jelentkezőlapját, ellenfele az MKP-s Domsitz Károly, az eddigi alpolgármester lesz. (lpj, szasz, gl, vkm, szp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?