Pozsony. Lehallgatás, bizalmatlanság, keresztellenőrzés, koalíciós viszonyok – tegnap este a kormánypártok képviselői ott folytatták a koalíciós válság okairól és megoldásáról szóló vitát, ahol egy hete abbahagyták.
Ismét a lehallgatásról
Pozsony. Lehallgatás, bizalmatlanság, keresztellenőrzés, koalíciós viszonyok – tegnap este a kormánypártok képviselői ott folytatták a koalíciós válság okairól és megoldásáról szóló vitát, ahol egy hete abbahagyták. Időközben a partnerek megkapták az Új Polgári Szövetség nyolc pontba foglalt javaslatait, ám előzetesen senki nem mondott véleményt, csak a koalíciós szerződés esetleges felbontását utasították el határozottan. „Szeretnénk, ha a koalíción belül minél hamarább rendeződnének a viszonyok, és nem a sajtón keresztül üzengetnénk egymásnak, nem használnánk kemény szavakat” – mondta lapunknak Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője. Vladimír Palko belügyminiszter és Pavol Rusko, az ANO elnöke egy hét alatt a tévékamerák előtt többször is ütköztette nézeteit, sőt élő adásban is vitáztak. „A belső csatározások helyett a kormányprogram teljesítésére összpontosíthatnánk. A polgárokat ne terheljük egymás közötti viszálylyal, nem erre kaptunk tőlük mandátumot!” – hangsúlyozta Bárdos. Az MKP a partnerek közötti bizalom erősítése érdekében nyitott az ANO javaslatai iránt, melyeket Ruskóék csak tegnap este részleteztek. Palko szerint a koalíciós válság már megoldódott, Rusko szerint viszont nem, és a bizalom csak a keresztellenőrzés és egyéb feltételek teljesülése mellett újulhat meg. Daniel Lipšic lapunknak korábban leszögezte: a keresztellenőrzés már működik, hiszen a KDH-s belügyminiszternek SDKÚ-s államtitkára van. (sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.