Internetes oktatás Kassán

A ma nyíló TeleDom oktatási központ az új kor új követelményeinek megfelelő szakembereket szeretne képezni, a legkorszerűbb technológiák segítségével. Tóth Attila alapító szerint korunk embere nem tudja kellő mértékben felhasználni az iskolában tanultakat.

A ma nyíló TeleDom oktatási központ az új kor új követelményeinek megfelelő szakembereket szeretne képezni, a legkorszerűbb technológiák segítségével. Tóth Attila alapító szerint korunk embere nem tudja kellő mértékben felhasználni az iskolában tanultakat. Az uniós csatlakozást követően szakembereink csak abban az esetben tudnak helytállni a nemzetközi piacon, ha már most elkezdik a szellemi felzárkózást. Ezt hivatott elősegíteni a kassai Novitech Partner cég, illetve az általuk üzemeltetett, hivtalosan hétfőn nyíló oktatási központ, ahol az internetes tanulás mellett lehetőség lesz személyes konzultációkra is a hús-vér tanárokkal, a vizsgákon pedig természetesen minden diáknak meg kell jelennie, hogy elkerüljék a modern információs technológiákkal való furfangos visszaéléseket. A kezdeményezés nemzetközi összefogással született, a pazar, európai igényeknek is megfelelő épületben a tantermek mellett szálloda-rész, étterem, parkolóház, internet-kávéház és konditerem is épült. Bakaláris képzés keretében szlovák, magyar, és a jövő évtől angol nyelven is informatikus-oklevelet szerezhetnek a hallgatók. Mivel az e-learning nyelve legtöbbször az angol, a diákok az internet segítségével egy nemzetközi hírű nyelvtanfolyamot is elvégezhetnek. Tóth Attila hangsúlyozta, hogy nem kívánnak versenybe szállni az állami oktatási intézményekkel, céljuk az elitképzés, kreatív, kivételes egyéniségek oktatása, akikre tucatemberektől nyüzsgő társadalmunknak égető szüksége van. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?