Hűtött csirke 80 koronáért?

Besztercebánya. Megközelítőleg május közepén megdrágul a hűtött csirke – közölte tegnap Ľubomír Roman, a Szlovákiai Baromfiunió elnöke. „Azzal számolunk, hogy a bolti ár legalább 80 koronáig emelkedik.

Besztercebánya. Megközelítőleg május közepén megdrágul a hűtött csirke – közölte tegnap Ľubomír Roman, a Szlovákiai Baromfiunió elnöke. „Azzal számolunk, hogy a bolti ár legalább 80 koronáig emelkedik. Európában három euró alatt nem vásárolhatunk csirkét” – jegyezte meg, hozzáfűzve, hogy a baromfifeldolgozók jelenleg mintegy 58 koronáért adják a hús kilóját. Májustól 5-6 koronás drágulás várható. A tenyésztőktől 2-3 koronával magasabb áron vásárolnák fel a csirkét. Az unió szerint a tenyésztők és a feldolgozók is már az év elejétől veszteségesen működnek, mivel jelentősen drágult a takarmánygabona. Tavaly Szlovákiában már alig 100 ezer tonna csirkehúst dolgoztak fel, szemben a korábbi 120 ezer tonnával. A behozatal elérte az 50 ezer tonnát. (s, ú)

Uniós sertésstop Szlovákiának

Brüsszel. Megtiltotta Szlovákiának a sertéskivitelt az Európai Bizottság a hét végén a Lévai járásban felbukkant pestis miatt, sőt az állatokat az országon belül sem lehet az egyik farmról a másikra szállítani. A bizottság szerint a sertéspestis az emberre ugyan nem jelent veszélyt, a hazai állatállomány számára azonban veszélyes lehet. A tilalom esetleges feloldásáról az Európai Bizottság jövő hétfőn tárgyal. A sertéspestist a hét végén a dán Pigagro Kft. Lévai járásban található alsószemerédi farmján fedezték fel. Az állat-egészségügyi szervek szerint a farmon található 7 ezer egyedet holnapig kell elpusztítani. Tegnap a dán cég feledi (Rimaszombati járás) farmján is felbukkant a klasszikus sertéspestis . (s, č)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?