Húsz és fél milliót adnak a bekötőútra

Pozsony. Tegnap 20,5 millió koronát hagyott jóvá a kabinet a Szered és Galánta közötti bekötőút megépítésére, azaz a Samsung galántai vállalatához a kamionok nem a városközponton keresztül, hanem azt megkerülve juthatnak el.

Pozsony. Tegnap 20,5 millió koronát hagyott jóvá a kabinet a Szered és Galánta közötti bekötőút megépítésére, azaz a Samsung galántai vállalatához a kamionok nem a városközponton keresztül, hanem azt megkerülve juthatnak el. Az ipari parkok létesítését támogató állami alapból 10,6 millió koronát Galánta, 9,9 milliót pedig a közlekedési tárca kap. „A városnak még november végéig meg kellene kapnia a pénzt, és a tervek szerint még az év végéig megépülhet az út” – nyilatkozta lapunknak Csáky Pál miniszterelnök-helyettes. A Samsung Electronics Slovakia társaság már novemberben megkezdheti a termelést, és a cég felmérése szerint naponta mintegy 65 kamion halad majd át az említett útszakaszon, sőt a jövő évben már 280, 2004-ben 380, 2005-ben pedig 480 kamionra számítanak. A Samsung 2005-ig 60 millió amerikai dollárt fektet monitorok, tévékészülékek és egyéb műszaki cikkek gyártásába Galántán; ha minden a tervek szerint alakul, még az idén 20 milliót fektetnek képernyők előállításába; ennek köszönhetően az év végéig az alkalmazottak száma 600-ra emelkedik, 2005 decemberéig pedig már 2000 embert kellene foglalkoztatnia a cégnek. Csáky a bekötőút megépítésétől nemcsak a Samsungban való termelés beindítását várja, hanem szerinte a közeljövőben további beruházásokra is van esély a térségben, mely 20 százalékos munkanélküliséggel küszködik. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?