Hannes Swoboda

az Európai Parlament szocialista frakciójának alelnöke

A Európai Szocialisták Pártja, a PES néhány hete még azt mondta, ragaszkodni fog ahhoz, hogy Szlovákia az EBESZ-ajánlásoknak eleget tevő sajtótörvényt fogadjon el. Ez nem történt meg, ennek ellenére a PES elégedett.

az Európai Parlament szocialista frakciójának alelnöke

A Európai Szocialisták Pártja, a PES néhány hete még azt mondta, ragaszkodni fog ahhoz, hogy Szlovákia az EBESZ-ajánlásoknak eleget tevő sajtótörvényt fogadjon el. Ez nem történt meg, ennek ellenére a PES elégedett. Mi történt?

Először is: most nem a PES döntött, hanem egy zömében szlovák és magyar EP-képviselőkből álló munkacsoport. Megvizsgáltuk az elfogadott jogszabályt, és arra jutottunk, hogy egyrészt némely EBESZ-ajánlások bekerültek a normába, másrészt pedig a törvény nincs ellentétben az európai jogi gyakorlattal.

Az EBESZ és az újságírói szervezetek másként látják...

Jelen pillanatban nincs okunk további lépésekre az ügyben. Abban maradtunk, hogy továbbra is figyeljük a helyzetet, és ha kiderül, hogy a jogszabály gyakorlati érvényesítésével vannak gondok, netalán a szólás- vagy a sajtószabadság sérül Szlovákiában, cselekedni fogunk.

Nem arról van szó, hogy egy szigorúan politikai döntés született annak érdekében, hogy a PES deklarálja támogatását a Smer irányába?

Ez teljes félreértése az egész dolognak. Mi szakmailag vizsgáltuk a sajtótörvényt, és ennek alapján döntöttünk. Egyébként sem feladatunk szünet nélkül őrködni a szlovákiai belpolitika fölött, s nem vagyunk az ellenzék eszköze sem.

Említette, a munkacsoportban magyarországi EP-képviselők is dolgoznak. Ők sem emeltek kifogást a döntés ellen?

Nem. (czk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?