Hannes Swoboda,

az EP szocialista frakciójának alelnöke.

Miről tárgyaltak ma Dušan Čaplovičcsal?
Nagyon nyitott párbeszédet folytattunk, elsősorban kisebbségi kérdésekről.

az EP szocialista frakciójának alelnöke.

Miről tárgyaltak ma Dušan Čaplovičcsal?

Nagyon nyitott párbeszédet folytattunk, elsősorban kisebbségi kérdésekről. Világossá tettük, hogy a nemzeti kisebbségekhez, elsősorban a legnagyobb, magyar kisebbséghez való hozzáállásnak igazodnia kell az európai standardokhoz, s az ezeket a közösségeket érintő döntéseket párbeszédnek kell megelőznie a közösség képviselőivel. Nem szabad megengedni, hogy ezekben a kérdésekben a szélsőséges álláspont érvényesüljön.

Ajánlásaikat a szlovákiai tárgyalásaik során szerzett tapasztalatokra alapozták?

Természetesen. Azóta úgy értesültünk, sikerült kompromisszumot elérni a földrajzinév-használat kapcsán, amit a kormányfő-helyettes is megerősített. Elvárjuk továbbá, hogy a Selye János Egyetemről objektív szempontok alapján szülessen döntés, s ha az intézménynek nehézségei vannak a szakmai kritériumok teljesítésében, kapjon meg minden segítséget.

Az európai szocialisták ezeket a szempontokat fogják figyelembe venni a Smer tagságának megítélésekor?

Igen. Több hét áll rendelkezésünkre, hogy eldöntsük, miként fogunk eljárni. Mindenképpen objektíven szeretnénk hozzáállni ehhez a kérdéshez, elképzelhető, hogy még egyszer találkozunk az MKP képviselőivel.

Értesültek arról, hogy a szlovák kormány döntése következtében nagy valószínűséggel 80 év után gyakorlatilag megszűnik a kisebbségi rádióadás?

Senki sem értesített bennünket erről, most hallom először a hírt, ezért érdemben nem tudok nyilatkozni. Ha azonban bebizonyosodik, hogy ez a döntés a magyar kisebbség ellen irányul, természetesen reagálni fogunk. (czk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?