Hallgatással védekeznek az MKP

Pozsony. Az MKP képviselői nem akarnak állást foglalni a párton belül kialakult vitában. A parlamenti képviselők és az elnökség tagjainak többsége azt állítja, nincsenek megfelelő információik arról, hogy volt-e megbeszélés az MKP és a Smer vezetői között a Lisszaboni Szerződés ratifikálása előtt, és ott mi történt.

A pártelnöki szintű találkozóról már az uniós reformszerződés megszavazásának napján találgatások kezdődtek, az információkat megerősítő első politikus Bugár Béla volt. Közvetetten megerősítette a találkozó tényét Berényi József, az MKP elnökhelyettese és Bárdos Gyula, a párt frakcióvezetője is. Csáky Pál pártelnök és a Smer tagadja, hogy bármilyen találkozó lett volna. Az MKP parlamenti képviselőit Bugár Béla tájékoztatta a találkozóról, melyen a rendelkezésre álló információk szerint rajta kívül Berényi József és Csáky Pál vett részt. Berényi tegnap nem volt hajlandó újra állást foglalni. Arra a kérdésre, hogy sor került-e a találkozóra, kitérő választ adott. „Én már nem kívánok ehhez hozzászólni, mert csak még jobban belegaba?lyo?dom.”

Egyértelműen Csáky Pált hibáztatja azonban Simon Zsolt volt mezőgazdasági miniszter. „Meg vagyok róla győződve, hogy volt találkozó. Csáky hazudik” – mondta a Sme napilapnak Simon. Csáky Pál a korábbi elnököt okolja a kialakult helyzetért. „Meglepő, hogy Bugár Béla ilyen módszereket alkalmaz, és ennyire mélyre süllyedt, én nagyon sajnálom, hogy ez történik vele – mondta lapunknak vasárnap Csáky. Azóta a pártelnököt nem lehet elérni. Berényi szerint a helyzetre hatással van Csáky és Bugár viszonya is. „A tavalyi kongresszus is befolyásolja azt, ami a párton belül történik.”

A párt egyes politikusai rendkívüli kongresszus összehívását vetették fel. „Teljesen meglepett Csáky Pál reakciója, a kritikát személye elleni támadásnak értelmezte, ami mindenképpen rossz előjel – magyarázta lapunknak Mede Vencel, a párt pozsonyi kerületi szervezetének elnöke. – Hibát hibára halmoz, tartok tőle, hogy ezek a problémák csak mélyülni fognak. Ha valóban ez következik be, akkor az alapszabály szerint ezt rendkívüli kongresszussal oldhatjuk meg.”

A párt elnökségének többségére azonban feltehetően számíthat Csáky. Bugár Béla úgy véli, nem rendkívüli kongresszuson kell gondolkodni, hanem a személyes támadásokkal felhagyni. „Ez akkor kezdődött, amikor a tavalyi tisztújítás előtt Csáky Pál és Duray Miklós hamis vádakkal illetett” – mondta lapunknak Bugár.. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?