Gyurcsány Slota miatt nem találkozik Ficóval

Pozsony. Elmarad a júniusra tervezett Fico–Gyurcsány találkozó, egyik oka mindenképpen Robert Fico miniszterelnök, és Ján Slota, az SNS elnökének múlt heti nyilatkozatai.

Pozsony. Elmarad a júniusra tervezett Fico–Gyurcsány találkozó, egyik oka mindenképpen Robert Fico miniszterelnök, és Ján Slota, az SNS elnökének múlt heti nyilatkozatai. A magyar külügyminisztérium csütörtökön hívatta be Juraj Migašt, Szlovákia budapesti nagykövetét, és magyarázatot kért tőle a két szlovák politikus szavaira. Elemzők szerint a két ország kapcsolatai ugyan nem romlottak, de továbbra is nagyon hűvösek.

Ján Slota múlt héten lovas bohócnak nevezte Szent Istvánt, kijelentése ellen nem tiltakozott a Robert Fico kormányfő sem, aki mellette ült a sajtótájékoztatón, melyen ez a mondat elhangzott. Fico azóta sem reagált Slota kijelentésére. Egy nappal később viszont a magyar nacionalizmustól óvta Szlovákiát, mely szerinte erősödni fog, ha a Fidesz kerül hatalomra a következő választásokon. „A miniszterelnöki találkozót a magyar fél nem mondta le, hiszen ennek nem volt egyeztetett dátuma – tájékoztatta lapunkat tegnap a Kormányszóvivői Iroda. – A miniszterelnökök legutóbbi, novemberi, lisszaboni megbeszélésén olyan megállapodás született, hogy a következő hivatalos látogatásra akkor kerítenek sort, amikor a 2007. júniusában közösen kitűzött együttműködési célok teljesültek.” Az iroda állítása szerint az előkészületek továbbra is folynak, elismerte ugyanakkor, hogy az elmúlt napok eseményei nem segítették elő a találkozó mielőbbi megvalósulását. A találkozó előkészítésével megbízott két miniszter, Dušan Čaplovič szlovák miniszterelnök-helyettes és Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatal vezetője azonban áprilisban szinte biztosra vette, hogy a találkozó június közepén megvalósul. Čaplovič akkor azt állította, hogy a magyar és a szlovák kormányfői találkozó gyakorlatilag bármikor létrejöhet, csupán a dátumban kell a lehető leggyorsabban megegyezni.

Szentiványi Gábor, a magyar külügyminisztérium szakállamtitkára Migaš meghallgatása után kijelentette, hogy az egyeztetések még nincsenek olyan stádiumban, hogy a miniszterelnöki találkozónak értelme lenne (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?