Grigorij Mesežnikov politológus

Indokoltnak tartja a két ellenzéki párt, az SDKÚ és a KDH reakcióját arra, hogy az MKP a kormánypártokkal együtt megszavazta a Lisszaboni Szerződést?
Nem tartom szerencsésnek, habár indokolt a csalódottságuk. De politikai rövidlátásra utal emiatt felfüggeszteni a kapcsolatokat.

Indokoltnak tartja a két ellenzéki párt, az SDKÚ és a KDH reakcióját arra, hogy az MKP a kormánypártokkal együtt megszavazta a Lisszaboni Szerződést?

Nem tartom szerencsésnek, habár indokolt a csalódottságuk. De politikai rövidlátásra utal emiatt felfüggeszteni a kapcsolatokat. Elégedetlenségüket kifejezhetnék más módon is. Ez a három párt már hosszú ideje együttműködik, programjaik nagy hasonlóságot mutatnak, felesleges ezt az ügyet akkorára felfújni, hogy az együttműködésüket is akadályozza. Bízom benne, hogy bizonyos időn belül a KDH és az SDKÚ enyhít hozzáállásán.

Csak a közvéleménynek szánt üzeneteknek nevezhetők az elhangzott kijelentések, vagy valóban komolyan gondolják az együttműködés hosszú távú felfüggesztését?

A helyzet komoly, szerintem joggal érzik úgy, hogy az MKP átverte őket. Ugyan később megindokolták álláspontjukat, de az, hogy gyakorlatilag kész tények elé állították partnereiket és azonnal támogatták a Lisszaboni Szerződés ratifikációját, meglehetősen szerencsétlen lépés volt. A bojkott a két szlovák politikai erő részéről most tovább fog tartani, mint ahogyan az a korábbi problémák esetében tartott. Sajnos, ez árt mindhárom pártnak.

Befolyásolja a feszültség Iveta Radičová esélyeit az elnökválasztáson?

Az MKP egyelőre támogatásáról biztosította az ellenzék közös jelöltjét, de ha a szlovák pártok támadásai folytatódnak, akkor a magyar párt támogatása lanyhább lehet. Bízom azonban abban, hogy ebben a kérdésben a racionális szempont győz. (lpj)

Bővebben a 2. oldalon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?