Fújatni fogják a rendőröket

Pozsony. Január végéig minden vezető beosztású rendőr köteles megállapítani, hogy közvetlen beosztottjai milyen mértékben alkoholfüggőek. Akinél függőséget állapítanak meg, elbocsátják a rendőrség kötelékéből.

Pozsony. Január végéig minden vezető beosztású rendőr köteles megállapítani, hogy közvetlen beosztottjai milyen mértékben alkoholfüggőek. Akinél függőséget állapítanak meg, elbocsátják a rendőrség kötelékéből. Ezentúl szigorúbban kell ellenőrizni a rendőrök alkoholfogyasztását szolgálatban és szolgálaton kívül is – adta ki a parancsot Ivan Šimko. A belügyminiszter ezt a parlament védelmi és biztonsági bizottságának rendkívüli ülésén jelentette be. Az ülést azért hívták össze, mert az utóbbi időben több ittas rendőr gázolt halálra gyalogost.

Ezentúl hetente kétszer minden rendőrnek alkoholteszten kell átesnie, vagyis fújatni fogják őket. Ha folytatódik a rendőrök alkoholizálása, vagyis feletteseik elnézik az italozást, a belügyminiszter őket bünteti meg. Šimko emellett erősíteni szeretné a rendőrség belső vizsgálati osztályát. Azokat, akik erre az osztályra kerülnének, hazugságvizsgálóval ellenőriznék, hogy hajlamosak-e az alkoholizálásra és csúszópénzek elfogadására. A „belső elhárítás” titkosszolgálati módszerekkel dolgozna. Szigorítják a leendő rendőrök alkalmassági vizsgálatát is. Ivan Šimko arra is célzott, hogy „valamit előkészít” azon kereskedelmi rádiók ellen is, amelyek percről percre informálják hallgatóikat, hogy hol állítottak fel traffipaxokat, hol mérnek az utakon. Ezen információk közlését nem tilthatják meg, hiszen az a sajtószabadság korlátozása lenne. Egyes értesülések szerint téves információkkal látják majd el ezeket a rádióadókat.

A bizottság elfogadta a belügyminiszter beszámolóját, ezentúl havonta meghallgatja Šimkót az intézkedésekről. Bár Robert Fico szerint a belügyminiszternek mennie kellene, Šimko szerint nincs ok a lemondására, hiszen az ittas rendőrök balesetei nem számítanak újdonságnak. „Nem megfutamodni kell, hanem megoldani a problémát” – mondta Šimko. Szabó Olga, a bizottság MKP-s tagja lapunknak hasonló szellemben nyilatkozott: bár a helyzet nem rózsás, a történteket nem lehet a miniszter számlájára írni. „Nem szívesen használom az erkölcsi züllés kifejezést, de a rendszerváltás idején nem távolították el a rendőrségről azokat a korrupt elemeket, akiket el kellett volna, így a mai helyzet egy folyamat eredménye” – mondta a képviselő.

Szabó Olga lapunkra hivatkozva felszólította Šimkót, hogy vizsgáltassa ki azt a Gúta melletti esetet is, ahol állítólag a mennyasszony vállalta magára egy rendőr helyett a gázolást. Šimko az ügyről még nem hallott, de megígérte, utánanéz. (mert, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?