Finiséhez ért a népszavazási kampány Magyarországon

Budapest. A hét végén tartják a háromkérdéses népszavazást Magyarországon. Minden közvélemény-kutatási adat azt vetíti elő, hogy az „igenek” győznek, azaz a Fidesz és egyéb ellenzéki erők nézőpontjával azonosulnak többen.

Budapest. A hét végén tartják a háromkérdéses népszavazást Magyarországon. Minden közvélemény-kutatási adat azt vetíti elő, hogy az „igenek” győznek, azaz a Fidesz és egyéb ellenzéki erők nézőpontjával azonosulnak többen. Az azonban nagy kérdés, hogy ez milyen politikai következményekkel járhat: az Országgyűlés csak akkor köteles eleget tenni a nép akaratának, ha valamivel több mint kétmillió igent tartalmazó szavazólap kerül az urnákba. A Medián felmérése szerint a választókorú lakosság 46 százaléka vehet rész a referendumon, így az várhatóan érvényes lesz. Azok közül, akik részvételüket ígérték, csak minden harmadik szavazna nemmel. A 2004-es, kettős állampolgárságról zajló népszavazás előtt egyébként a lakosság 42 százaléka mondta biztosra részvételét, de végül csak 37 százalékuk ment el ténylegesen szavazni. Népszavazási kampányt lényegében csak az SZDSZ és a Fidesz folytat. Az előbbi elsősorban az értelmiségi szavazókat igyekszik rábírni a nemmel szavazásra, az utóbbi pedig a jövő zálogaként tekint az igenekre. A népszavazás lehetséges kimeneteleitől függően változhat a helyzet. Egyes elemzők szerint elsöprő erejű ellenzéki győzelem akár előrehozott választások kiírását is jelenthetné, ugyanakkor Gyurcsány Ferenc kormányfő meg van győződve, hogy még egy esetleges vereség sem gyengítheti meg kormányát.

A népszavazás három kérdése

Egyetért-e ön azzal, hogy a fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen kórházi napidíjat fizetni?

Egyetért-e ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért és a járóbeteg-szakellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen vizitdíjat fizetni?

Egyetért-e ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetniük?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?