Fico: Bűncselekmény lesz az áremelés

Pozsony. Robert Fico kormányfő tegnap újra megfenyegette a kereskedőket: az euró átvétele ürügyén végrehajtott „indokolatlanul magas” áremelés bűncselekmény?nek fog minősülni. A korona közben folytatta megállíthatatlan erősödését, a piacok zárásakor már csak 31,70-et ért egy euró.

Robert Fico tegnap az unióval kapcsolatos ügyekben, a schengeni csatlakozás, a Lisszaboni Szerződés ratifikálása – Ivan Gašparovič államfő tegnap ünnepélyesen aláírta a szerződést – és az euró bevezetése kapcsán is újra keményen kritizálta az ellenzéket. „Hiányzik az a politikai konszenzus, amely az elmúlt években, akkor is, amikor mi ellenzékben voltunk, jellemezte a parlamenti pártokat” – jelentette ki Fico. Elmondta, a minél erősebb korona/euró átváltási kurzus érdekében fognak tevékenykedni, hogy minél több eurót kapjunk koronánkért. Sokan ugyan azzal számolnak, hogy aktuális piaci árfolyamon rögzítjük fizetőeszközünket az euróhoz, azonban a hivatalos középárfolyam mindmáig 35,44 SKK/euró, s az eurózónába eddig belépő 15 tagállam a korábban fixált középárfolyamon vette át a pénzt. Szlovákia esetében valószí?nűsíthető, hogy június végén még egyszer módosítják a középárfolyamot, ez függ az aktuális kurzustól is. „Az erős árfolyam az infláció ellen is védhet minket” – tette hozzá Fico. Elmondta: a kormány szeretné meg?változtatni a Btk.-t, hogy januártól „az indokolatlan, spekulatív áremelések, melyek károsítják a fogyasztókat, bűncselekménynek számítsanak”. A kormányfő elképzelései alapján a rendőrségnek „be kell majd bizonyítania a szándékosságot, mely szerint a gyanúsított a piaci szabályokat áthágva emelte árait” az euró bevezetése után. Jogászok már rámutattak, nehéz lesz bizonyítani a szándékosságot. „Ha a miniszterelnök úr ilyesmit fog kérni tárcánktól, állunk rendelkezésére” – nyilatkozta lapunknak Michal Jurči, az igazságügyi minisztérium szóvivője. Viszont nem tudta megmondani, Fico megszólította-e már ezzel a kéréssel a szaktárcát. A kormányfő már hónapok óta beszél arról, hogy büntetné az indokolatlan áremeléseket.

Tegnap folytatta ámokfutását a korona. Az elmúlt héten többször is csúcsot döntött az euróhoz képest, de izmosodása mindig csupán néhány fillérben mutatkozott meg, viszont tegnap egyenesen 20 fillérrel javította pozícióját az euróhoz viszonyítva. A pénzpiac nyitásakor 31,910 korona/euró volt a kurzus, záráskor már 31,705 SKK/euró – egy hét alatt több mint 50 fillért erősödött a korona. Patrik Malec, az UniCredit Bank elemzője szerint e folyamatból arra lehet következtetni, hogy a szlovák fizetőeszköz előtt szabad a pálya, és akár a 31,50 SKK/euró szint alá is benézhet. Boris Somorovský, a Tatra banka analitikusa szerint ez a trend 31 SKK/euróig tarthat. Másképpen fogalmazva mindaddig, amíg július első napjaiban meg nem állapítják a végső, 2009-től érvényes árfolyamot. A kurzusvágta természetesen az euró 2009-es bevezetésével függ össze, továbbá a Fico-kormánynak azzal a deklarált szándékával, hogy a lehető legerősebb árfolyamon szeretnénk átvenni az eurót. (MSZ, č, shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?