Farkas Pált, az MKP Országos Tanácsának elnökét

Ma Rimaszombatban ülésezik az MKP Országos Tanácsa. Miről tárgyalnak a küldöttek?
Megvitatjuk az Országos Tanács legutóbbi ülése óta eltelt időszakot, a legfontosabb a választási program végső formájának megtárgyalása, illetve elfogadása lesz.

Ma Rimaszombatban ülésezik az MKP Országos Tanácsa. Miről tárgyalnak a küldöttek?

Megvitatjuk az Országos Tanács legutóbbi ülése óta eltelt időszakot, a legfontosabb a választási program végső formájának megtárgyalása, illetve elfogadása lesz. Ha ebben meg tudunk egyezni, akkor a programot május 25-én az országos közgyűlésen zárjuk le és fogadjuk el. Megvitatjuk és megválasztjuk az MKP listavezetőjét, valamint a három, országos státussal rendelkező bizottságunk – az országos felügyelő bizottság, az alapszabály-felügyelő és az etikai bizottság – beszámol éves tevékenységéről. Szóba kerül a párt 2001. évi zárszámadása is.

Foglalkoznak a párt tervezett nyilatkozási útmutatójával, a nyilatkozási tilalommal és Duray Miklós ügyével is?

Az Országos Tanács a közgyűlések között az MKP legmagasabb döntéshozó szerve, ezért várható, hogy ez is szóba kerül, hiszen minden ülésen beszámolunk az eltelt időszak legfontosabb eseményeiről, és ez elég komoly politikai kérdés. Úgy vélem, Bugár Béla elnök a beszámolójában ezzel a kérdéssel is foglalkozni fog, és nem hiszem, hogy az egyéb programpontok, illetve a vita keretében elkerülhető lesz az erre vonatkozó véleménycsere. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?