Pozsony/Kassa. Ma ismertetik azt a 230 tanúvallomáson alapuló jelentést, amely szerint Szlovákiában gyakori, hogy beleegyezésük nélkül sterilizálják a roma nőket.
„Ez az ügy csakis félreértés lehet”
„Jana Kviečinská, a kormányhivatal emberjogi főosztályának vezetője már pénteken feljelentést tett ismeretlen tettes ellen engedély nélkül elvégzett sterilizáció miatt – közölte lapunkkal Klára Orgovánová, a roma közösségek kormánybiztosa, aki a jelentés tartalmát csak részben ismeri, ezért a hivatalos állásfoglalással még vár.
A brit lap a richnovái roma telep két lakója, Renáta Horváthová és Ingrid Ginová vallomását idézi. Mindkettőjükön a császármetszéssel elvégzett szülés után hajtották végre a sterilizációt. Állításuk szerint a műtét a krompachyi kórházban történt, és a szülést követő ötödik napon értesültek arról, hogy petevezetéküket tudtukon kívül elkötötték, ezért többé nem lehet gyerekük.
A kórház újszülött osztályának főorvosa az Új Szónak határozottan tagadta, hogy osztályukon előfordulhatott ilyesmi. „Az Independent újságírója afelől érdeklődött nálam, mit tennék én a panaszosok helyében az igazság kiderítése érdekében. Azt válaszoltam, hogy jogi képviselőm kíséretében kikérném és megvizsgálnám a zárójelentéseket. Tudtommal két roma nő így is tett, de azt nem tudom, róluk beszélt-e az újságíró” – állítja Ján Králik főorvos, aki 1996 óta áll az osztály élén, és munkájára mindeddig nem volt panasz. „Évek óta járnak emberjogi aktivisták a Richnová környéki cigánytelepekre. Ki tudja, mi mindent hordtak össze nekik ott!? Ez az ügy csakis félreértés lehet”– véli a kórház szülész-főorvosa. (lpj, juk)
Három szülés után, negyven felett
„A törvények három szülés után vagy negyven év feletti nőknél engedélyezik a petevezeték elkötését – tájékoztatta lapunkat Jozef Pružinec, a pozsonyi Dérer Kórház nőgyógyászati klinikájának főorvosa. – A sterilizációhoz szükséges a főorvos és a kórházigazgató beleegyezése, és természetesen a páciensnek is egyet kell értenie a műtéttel. Kivételesen azok is kérhetik ezt a beavatkozást, akik már kétszer császárral szültek, vagyis fennáll a harmadik veszélye; ez ugyanis minden esetben több kockázattal jár. Előfordulhat, hogy attól a nőtől, aki harmadszor szül így, időhiány esetén közvetlenül a szülés előtt, a műtőasztalon kérdezzük meg, akarja-e a sterilizációt.” Magyarországon tavaly novemberben született hasonló esetben bírósági döntés: az ítélet felmentette a műtétet végző orvost, aki a károsult nő szerint a műtőasztalon kérte ki belegyezését, amit ő félreértett. (lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.