Pozsony. Elképzelhető, hogy naponta mérget eszünk, mivel Szlovákiában a piacra kerülő zöldségeknek csak 6,8, míg a gyümölcsöknek csak 0,2 százalékát vetik elemzés alá. A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet aktivistái Magyarországon nemrégiben olyan, behozatalból származó salátára bukkantak, melyet nem salátára kifejlesztett permetszerrel kezeltek, ráadásul ez a vegyszer Magyarországon nem is volt engedélyezve.
Eszi a mérget az ember
A tanulmány egyik szerzője, Ján Uhnák szerint felesleges az állati eredetű termékek ilyen beható vizsgálata abból a szempontból, hogy tartalmaznak-e növényvédőszer-maradványokat, vagy sem. Ugyanis a permetszerek az állati szervezetbe a táplálékon keresztül jutnak be, és jó részük lebomlik, kiválasztódik. Viszont a friss zöldség és gyümölcs esetében jóval nagyobb a valószínűsége annak, hogy azok felületén permetszer maradt, és paradox módon éppen ezt a területet alig ellenőrzik. Nem sokkal jobb a helyzet a külföldről behozott élelmiszerek esetében sem. A vizsgált időszakban – a tavalyi év első felében – az import zöldségek mindössze 2,2, a gyümölcsök pedig 0,9 százalékát képezték az elemzett mintának. Pedig ezen termékek esetében nyilvánvaló a peszticidhasználat, különben a szállítás során tönkremennének, emelte ki a Greenpeace génmanipulált élelmiszer- és növényvédőszer-ellenes kampányának vezetője, Martin Hojsík. Szerinte aki februárban epret vásárol, számoljon azzal, hogy jó adag mérget is elfogyaszt.
A permetszerek különösen veszélyesek a gyermekekre, ők ugyanis fokozottan érzékenyek. A szervezetükben felhalmozódó peszticidek károsítják az immunrendszert, veszélyeztetik a hormonháztartást, idegrendszeri problémákat és rákot idézhetnek elő. További probléma, hogy az élelmiszerekben felhalmozott peszticideknek nincs meghatározva a felső határértékük. Elképzelhető, hogy egy paprika 10 különböző peszticidmaradványt tartalmaz és mindegyikből a határérték 99 százalékát. Ez a növény még megfelel a normáknak, emeli ki a tanulmány. A környezetvédők azt ajánlják, válogassuk meg, milyen zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk, és azokat mindig alaposan mossuk meg. (kcr)
A Greenpeace javaslatai:
korlátozzák a klórtartalmú növényvédő szerek maradványaira irányuló vizsgálatot, ezek ugyanis 1976-tól be vannak tiltva Szlovákiában
a felügyeleti szervek fordítsanak nagyobb figyelmet a behozatalból származó zöldség és gyümölcs ellenőrzésére
az ellenőrzésnél szenteljenek nagyobb figyelmet a piretoid- és karbamádalapú vegyszermaradványoknak
a vizsgált mintában növeljék a zöldség és gyümölcs arányát az állati eredetű termékek rovására
ellenőrizzék a piacokon kapható zöldségeket is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.