Elsejétől a rendőrség nem kegyelmez

Pozsony. Aki a szilveszteri mulatságról autóval kíván hazatérni, annak legkésőbb hétfőig meg kell kötnie a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást, ellenkező esetben több ezer koronás bírságra számíthat.

Pozsony. Aki a szilveszteri mulatságról autóval kíván hazatérni, annak legkésőbb hétfőig meg kell kötnie a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást, ellenkező esetben több ezer koronás bírságra számíthat. A rendőrség ugyan korábban azt ígérte, hogy az új év első napjaiban még elnéző lesz a sofőrökkel, a rendőrség vezetőinek elmúlt napokban tett nyilatkozataiból azonban arra lehet következtetni, hogy már január elsején nagyobb közúti ellenőrzésekre számíthatunk. Helyszíni bírságtól azonban ezúttal nem kell tartanunk. Ha nem tudjuk helyben igazolni, hogy megkötöttük a biztosítást, a rendőrség ezt jelzi az illetékes járási hivatalnak, amely dönt a bírság nagyságáról. Ha utólag felmutatjuk a biztosítási kártyánkat, akkor csak 500 koronát fizetünk. Ellenben ha kiderül, hogy egyáltalán nem kötöttük meg a biztosítást, a bírság elérheti a 15 ezer koronát. A sofőrök többsége látszólag nem fél a büntetéstől, hiszen egyes becslések szerint a gépkocsi-tulajdonosok 30-40 százalékának továbbra sincs megkötve a szerződése. Biztosítóink ezért arra számítanak, hogy az autótulajdonosok az év utolsó napjaiban indítanak rohamot ellenük. Lucia Bombošová, a Szlovák Biztosító szóvivője szerint erre alaposan felkészültek: új munkatársakat vettek fel, és meghoszszabbították a nyitvatartási időt is. Az óév utolsó napjaiban reggel nyolctól este hétig tartanak nyitva. Biztosításunkat megköthetjük azonban az interneten is, a www. spas.sk weboldalon. A szerződés megkötéséhez feltétlenül szükséges a személyi igazolvány és a forgalmi engedély. Nem fontos azonban, hogy a szerződést az kösse meg, akinek a neve az engedélyben szerepel. Hasonló a helyzet a piac további fontos szereplőinél, a Kooperativánál és az Allianznál is. A Kooperativa az év végéig naponta reggel nyolctól este nyolcig várja az ügyfeleket. Az Allianz pozsonyi fiókjai a hét végén reggel nyolc és déli tizenkettő között tartanak nyitva, hétfőn pedig este hatig. Vidéki fiókjaiknál hasonló a nyitvatartási idő. Mindkét biztosítónál megerősítették, hogy a biztosítási kártyára nem kell heteket várni, azt a biztosítás megkötését követően rögtön kézhez kapjuk. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?