Elkezdeni se bírták a cseh államfőválasztást

Prága. Csehországban tegnap délelőtt megkezdődött az államfőválasztás, de lapzártáig nem jutott eredményre a parlament két háza. A prágai várban a kezdeti idegesség után a csalódottság lett úrrá.

Švejnar és Klaus. Sztoikus nyugalommal figyelték a bohózatot. ČTK-felvtételPrága. Csehországban tegnap délelőtt megkezdődött az államfőválasztás, de lapzártáig nem jutott eredményre a parlament két háza. A prágai várban a kezdeti idegesség után a csalódottság lett úrrá. Már délelőtt, az elnökjelöltek beszéde után megkezdődött a vita a szavazás módjáról, és csak este 8-ra dőlt el, hogy az elnököt nem titkos, hanem nyílt szavazással választják meg – ez az ellenzéki Jan Švejnar esélyeit növeli.

A tisztségért ketten versenyeznek: Václav Klaus jelenlegi elnök, akit a legerősebb kormánypárt, a Polgári Demokratikus Párt támogat, illetve Jan Švejnar közgazdász, a koalíciós zöldek és az ellenzéki szociáldemokraták jelöltje.

A cseh média szerint valamivel esélyesebb Klaus, de az erőviszonyok kiegyenlítettek.

„Nem a nulláról indulok. Nézeteim közismertek, s megválasztásom esetére folyamatosságot ígérek” – jelentette ki Václav Klaus, aki sorsolás alapján elsőként kapott lehetőséget arra, hogy felvázolhassa elképzeléseit.

„A korlátok nélküli Csehország a célom. Le kell bontani a cseh társadalomban létező korlátokat, s erre a párbeszéd a legalkalmasabb” – fejtette ki Jan Švej??nar. Kijelentette, hogy előítéletek nélkül minden politikai és társadalmi erővel párbeszédet kíván folytatni. Az amerikai Michigan Egyetem közgazdászprofesszora hangsúlyozta, hogy a globalizáció tény, nem félni kell tőle, hanem kihasználni előnyeit.

A cseh elnökválasztás háromfordulós. Az első két fordulóban a két ház külön-külön, míg a harmadikban együtt szavaz. Az első fordulós győzelemhez mindkét házban abszolút többséget kell szereznie az egyik jelöltnek, ami a 200 tagú képviselőházban 101, míg a 81 tagú szenátusban 41 szavazatot jelent.

Ha az első forduló eredménytelen, akkor a győzelemhez már csak a leadott szavazatok többsége szükséges, külön-külön mindkét házban. Ha ez sincs meg, akkor harmadik fordulóra van szükség, közös szavazást tart a két ház, a leadott szavazatok több mint felét kell megszerezni. (mti, čtk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?