Egyre több az eltévedt bomba

London/Washington/Kabul. Az Afganisztán ellen végrehajtott légicsapások megsemmisítették az al-Kaida kilenc kiképző táborát, súlyos károkat okoztak a tálib erők által ellenőrzött kilenc légitámaszponton és 24 laktanyában.

Biztos segítségre várva. Egy afgán menekült iráni rendőr felügyelete mellett vár az ENSZ menekültügyi főbiztosságának képviselőjére. ČTK/APLondon/Washington/Kabul. Az Afganisztán ellen végrehajtott légicsapások megsemmisítették az al-Kaida kilenc kiképző táborát, súlyos károkat okoztak a tálib erők által ellenőrzött kilenc légitámaszponton és 24 laktanyában. Erről tegnap Geoff Hoon brit védelmi miniszter számolt be, hangsúlyozva, hogy a tálib légierő a gyakorlatban már nem létezik. Közölte, hogy a tálibokra kifejtett nyomás részeként a bombázások folytatódnak azzal a céllal, hogy gyengítsék a tálibok ellenállását, harcképességét az ellenzéki Északi Szövetség erőinek előrenyomulásával szemben. Szerinte a közeli tél beállta nem feltétlenül jelenti a hadműveletek leállítását, a bombázások folytatása mellett várhatók olyan jellegű szárazföldi műveletek, amelyeket az amerikai különleges erők hajtottak végre múlt pénteken az ország déli részén.

Tálib bejelentés szerint csaknem félszáz ember vesztette életét Kabulban, Kandhárban és a nyugat-afganisztáni Herátban a tegnap hajnali légicsapások következtében. A kabuli tájékoztatási minisztérium szóvivője szerint Herátot 18 csapás érte az éjszaka, s 15 ember halt meg, további 25 pedig megsebesült. Egy mecsetet is találat ért, s két hívő halt meg. Kabultól délre pedig 25 ember vesztette életét. Az Afgán Iszlám Hírügynökség (AIP) szerint Kandahár közelében több üzemanyag- és olajszállító tartálykocsit ért találat, itt öt ember vesztette életét, s legalább tízen megsebesültek. Független források egyelőre nem erősítették meg ezeket az értesüléseket. Tálib részről ugyanakkor határozottan cáfolták, hogy a légitámadásokban életét vesztette volna Omar molla egyik fia, valamint a tálibok első számú vezetőjének helyettese.

Megfigyelők szerint a frontvonal menti tálib állások bombázása a fegyveres ellenzék szárazföldi offenzíváját készíti elő. A jelek arra mutatnak, az USA immár kész hozzájárulni, hogy az Északi Szövetség megpróbálja bevenni Kabult. Ez jelentős változás lenne az amerikai politikában, amely eddig inkább a pakisztáni álláspont felé hajlott, márpedig Iszlámábád szerint a kisebbségeket képviselő Északi Szövetséget a többségi pastu lakosság soha nem fogja elfogadni.

Másrészt az is tény, hogy a tálibok megbuktatása kulcsfontosságú Oszama bin Laden elfogásához. További fontos szempont a terror elleni harcban az amerikaiak oldalára állt muzulmán államok sürgetése, hogy a légicsapások fejeződjenek be a november közepén kezdődő szent hónap elejére. (m, o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?