Dzurinda Schusterrel tanakodott

Pozsony. Szlovákia kivonása a magyar kedvezménytörvény hatálya alól lenne a legjobb megoldás, erősítette meg korábbi felvetését Mikuláš Dzurinda kormányfő a szlovák államfővel folytatott tegnapi, a státustörvényről szóló megbeszélése után.

Pozsony. Szlovákia kivonása a magyar kedvezménytörvény hatálya alól lenne a legjobb megoldás, erősítette meg korábbi felvetését Mikuláš Dzurinda kormányfő a szlovák államfővel folytatott tegnapi, a státustörvényről szóló megbeszélése után. „Ha a magyar félnek ez elfogadhatatlan, még mindig meg tudnánk egyezni, ha a nemzetközi jog és a szlovák alkotmány alapelveit, illetve Szlovákia jogi szuverenitását sértő és a diszkriminatív elemeket tartalmazó részeket a törvényből eltávolítanák vagy legalábbis ezek Szlovákiára nem vonatkoznának. Soha nem írok alá olyan megállapodást, mely ilyesmit csempészne jogrendünkbe és az egyszerű emberek életébe” – jelentette ki Dzurinda. A miniszterelnök megnyugtatta az államfőt, kihasználta jó barátságát Orbán Viktorral, akivel a legutóbbi EU-csúcson beszélt a státustörvényről. Ennek ellenére Schsuter továbbra is fenntartja kifogásait a szlovák kormánnyal szemben. Szerinte már tavaly le kellett volna zárni a témát, mely „felesleges éket ver az egyszerű emberek közé”, és pozitívan értékelte a január végi határidő kitűzését. Az egyeztetések január 23-án folytatódnak, ám Dzurinda konkrétumot nem volt hajlandó elárulni. „Nem lenne bölcs dolog, ha Budapestet a sajtón keresztül értesíteném arról, milyen meghatalmazást kapott Jaroslav Chlebo államtitkár. Hazatérése után a közvéleményt is tájékoztatjuk” – tette hozzá, majd rámutatott: a január 23-i egyeztetés alapján kiderül, érdemes-e folytatni a tárgyalásokat. „Nem engedélyezem külügyminiszterem magyarországi látogatását anélkül, hogy ne látnék reális esélyt a kétoldalú megegyezésre. Ha nyilvánvalóvá válik, hogy a státustéma kizárólag a magyar parlamenti választások előtti belpolitikai csatározások eszköze, és csak az időt húzzák április 7-ig, a tárgyalásnak nincs értelme” Ha a megbeszélések államtitkári szinten megrekednek, viszont lesz politikai akarat az ügy rendezésére, akkor következnek a miniszteri, majd a kormányfői szintű egyeztetések. A szlovák parlament elé csak végső esetben terjesztik az ügyet. Schuster szerint ez mindkét oldalon „nem jó reakciókat” váltana ki. Az elnök veszélyesnek tartja a Nagy-Magyarország felelevenítésével kapcsolatos megnyilvánulásokat is, mert ez „nemcsak Szlovákiában, hanem más európai országban is kényes téma.” Sem az állam-, sem a kormányfő nem kapott olyan jelzéseket, hogy a státustörvény körüli bonyodalmak miatt megrendült Szlovákia integrációs tárgyalási pozíciója. „Az egészséges érzékenységet nem kell túlzásba vinni – hiszen nekünk is van kedvezménytörvényünk –, és ha szigorúan tartjuk magunkat a velencei bizottság ajánlásaihoz, ha megőrizzük a tárgyalások hangnemét, NATO- és uniós csatlakozásunk nem kerülhet veszélybe” – véli a kormányfő. Dzurinda nem tart attól sem, hogy ez a vita veszélyeztetné az MKP-val, mint koalíciós partnerrel való együttműködést.

„Jaroslav Chlebo államtitkár levele megérkezett” – erősítették meg a magyar külügyminisztérium szóvivői irodájában, ám tartalmáról nem nyilatkoztak. A magyar fél csak a január 23-án sorra kerülő tárgyalások után közli véleményét. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?