Drágábban kapják a gázt a nagyfogyasztók

Pozsony. Jövő év január 1-jétől 19,3 százalékkal drágul a gáz az összes nagyfogyasztó számára, hagyta jóvá tegnap a kormány. 2003-ban további 15, 2004-ben pedig 10 százalékos emelésre kell számítani.

Pozsony. Jövő év január 1-jétől 19,3 százalékkal drágul a gáz az összes nagyfogyasztó számára, hagyta jóvá tegnap a kormány. 2003-ban további 15, 2004-ben pedig 10 százalékos emelésre kell számítani.

Ivan Mikloš gazdasági miniszterelnök-helyettes szerint a gázáremelés nem lesz hatással az inflációra. A tegnap jóváhagyott intézkedésnek köszönhetően a gázművek (SPP) – Mikloš szerint – már jövőre 4,5 milliárddal több bevételre számíthat, ami majd az egész szlovákiai vállalkozói réteg nyereségességének növekedését eredményezi. Ezzel szemben Brigita Schmögnerová (SDĽ) pénzügyminiszter a szlovák vállalatok nyereségcsökkenését és a GDP növekedésének lassulását jósolja. A Demokratikus Baloldal Pártja (SDĽ) kormánytagjai nem szavazták meg az áremelési javaslatot. Milan Ftáčnik, a párt alelnöke „súlyos problémának” minősítette, hogy a kabinet a baloldal beleegyezése nélkül hagyta jóvá az emelést, amire „politikai szinten megfelelően reagálni fognak”, ám a párt ellenlépését egyelőre nem részletezte. Ftáčnik baloldali sikerként könyvelte el, hogy a jóváhagyott dokumentumból kimaradt a lakbéremelés, a gázáremelés okozta hőáremelkedés kompenzálásával viszont elégedetlen. Ivan Mikloš hangsúlyozta, az SPP a jövő évi bevételből fizetendő adót – 500 milliót – megelőlegezi a kormánynak, amiből a rossz szociális helyzetű családoknak emelik a lakhatási hozzájárulást. „A leghátrányosabb helyzetben a háztartásoknak az a 28 százaléka van, amelyek a hőenergiát közvetlenül a gázüzemű hőszolgáltatóktól kapják. Esetükben a gázáremelés havonta 150 koronás többletkiadást jelent. A kormány a gázáremeléssel párhuzamosan emelte a hőenergia maximált árát is, mégpedig gigajoule-ként (GJ) 30 koronával (420 korona/GJ helyett 450 korona/GJ). A háztartások többsége havi 40 koronányi emeléssel számolhat. Az említett 500 millió pedig elég a hátrányos helyzetűek kompenzálására” – részletezte a kormányalelnök, aki szociálisellenesnek minősítette a baloldal elutasító álláspontját. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?