Címeres nézeteltérések a megyében

Nyitra.

Nyitra. Nehézkesen indul Nyitra megye önkormányzatának működése – csak most írtak ki pályázatokat a megyei hivatal osztályvezetői posztjaira, nem tudni, mennyi pénzből gazdálkodhatnak, milyen bérleti díjat fizetnek majd a kerületi hivatalnak, és egyelőre a megye új címerét illetően sincs megegyezés a képviselők között. Amint Eva Kuklová, a megyei hivatal szervezési osztályának vezetője elmondta, a belügyminisztérium heraldikai bizottsága által javasolt változat – négy mezőben a történelmi Nyitra, Komárom, Hont és Bars megye címereinek részletei – nem nyerte el valamenynyi képviselő tetszését. Az MKP-frakció vezetője, Hóka László a régi Nyitra megye teljes címeréből kiindulva más változatot terjesztett elő: ezen Szent László látható, amint legyőzi a pogányt, egyik kezében pajzsot, a másikban pedig a – heraldikai bizottság által javasolt – négymezős címert tartja. Az utóbbi javaslatot először szintén a heraldikusoknak kell jóváhagyniuk, csak utána kerülhet mindkét változat a képviselő-testület elé, de a megyei hivatal szervezési osztályának vezetője szerint a Szent Lászlós címer grafikai szempontból túl bonyolult, és pl. a bélyegzőkön nehezen tudnák ábrázolni. A törvény értelmében a megye szimbólumairól a megyei önkormányzat elnöke egyedül is dönthet, de Milan Belica inkább a képviselőkre bízza ezt – őt pillanatnyilag jobban érdekli, sikerül-e lefaragnia a kerületi hivatal által kért négyzetméterenkénti havi 1200 koronás bérleti díjból. Belica szerint az összeg már csak azért is eltúlzott, mert a kerületi hivatal a várostól bérelt épületekért négyzetméterenként csupán 250 koronát fizet, és ha nem sikerül megegyezniük, inkább átköltöztetné a hivatalt a régi megyeházba – igaz, hogy az is felújításra szorul, de legalább a megye tulajdonában marad. (vm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?