Bűnbanda rács mögött

Pozsony. Hattagú szervezett bűnbandát fülelt le tegnap hajnalban Szencen a rendőrség kommandósok bevetésével, közölte Jaroslav Spišiak, az országos rendőrfőkapitány helyettese.

A szervezett bűnözéssel foglalkozó osztály a Oázis erotikus masszázsszalonban tartott razzia során a pozsonyi alvilág egyik legerősebb maffiacsoportjának – a „Sýkorky” nevű bandának – az egyik alszervezetét hatástalanította. Az őrizetbe vett férfiakat – akiknek életkora 20 és 30 év közötti – egyelőre kerítéssel és a prostitúcióra kényszerített nőkkel való kegyetlenkedéssel gyanúsítja a rendőrség. A vádemelési javaslat, melyet a helyszínen lefoglalt és az öt hónapig tartó előkészítés alatt szerzett bizonyítékok alapján a nyomozóhivatal készít elő, más bűncselekményekkel is bővülhet. Spišiak szerint az egyik letartóztatott férfi a „feleslegessé” és „kényelmetlenné” vált lányok eltávolításával is gyanúsítható, egyeseket külföldre szállítottak, néhányukat azonban meggyilkolták. Pozsonyban és a főváros szűk körzetében működő további hét erotikus szalon is a csoport ellenőrzése alatt állt, így az jelentős összeggel járulhatott hozzá a banda éves költségvetéséhez. A rendőrség számításai szerint csak az Oázis erotikus szalon prostitúcióból származó havi tiszta nyeresége 7 és 10 millió korona között mozgott, mondta a bűnügyi főigazgató. A masszázsszalonban, melynek tulajdonosát nem tartóztatták le, hazai és külföldi lányok is dolgoztak. Az alvilági szervezet néhai főnökéről, Miroslav Sýkoráról kapta nevét, aki az akkori sajtóértesülések szerint a Mečiar-kormány idején együttműködött a szlovák titkosszolgálattal, és összefüggésbe hozható Róbert Remiáš meggyilkolásával is. (lpj)

Szolgálat közben a legédesebb az álom?

Szered. „Remek” teljesítménnyel büszkélkedhet két szeredi városi rendőr. Éjszaka, járőrszolgálat közben leparkoltak a városi temető mellett, és elszenderültek. Csak hajnali négykor riadtak fel, amikor a munkájukat ellenőrző felettesük jó reggelt kívánt nekik. Az ügyüket vizsgáló bizottság azt javasolja a város polgármesterének, bocsássa el a két rendőrt. (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?