Botrányos szexfelvétel: már tö

Perbenyik. Határozottan cáfolja a Perbenyiki Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézet igazgatója azokat a sajtóban megjelent állításokat, melyek szerint a Joj televízióban a héten bemutatott botrányos felvétel az intézmény területén, iskolai akción készült.

Perbenyik. Határozottan cáfolja a Perbenyiki Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézet igazgatója azokat a sajtóban megjelent állításokat, melyek szerint a Joj televízióban a héten bemutatott botrányos felvétel az intézmény területén, iskolai akción készült.

A világhálóra is fölkerült egy mobiltelefonnal rögzített képsor, melyen néhány kamasz próbál meztelenre vetkőztetni egy feltehetően ittas lányt, akinek kezét-lábát lefogják, nemi szervét és mellét többen mobiltelefonnal fényképezik. A háttérben hallható, hogy az eseményeket magyarul kommentálják a fiatalok. A Jojnak névtelenül nyilatkozó fiatal elmondta, hogy a lányt 15-16 éves fiúk molesztálták, akik a felvételt a diáktársaik mobiltelefonjaira is elküldték. Információink szerint az eset kapcsán a rendőrség eljárást indított, és már ismeri a szereplők nevét is, ám egyelőre nem hozza nyilvánosságra. Dubik István, a perbenyiki középiskola vezetője lapunknak elmondta, a lány valóban az ő tanulójuk. „A botrányos felvételről a diákok szüleitől szereztem tudomást, és azonnal megtettem a szükséges lépéseket. Kiderült, hogy a képsorok egy menetgyakorlat után, az intézményünktől távol, nem tanítási időben készültek, hetekkel ezelőtt. A szülők kérésére igyekeztem a lehető legdiszkrétebben kezelni az ügyet, saját hatáskörömben azonban haladéktalanul szigorú intézkedéseket foganatosítottam. A felháborító esettel kapcsolatba hozható öt fiatal már nem az iskolánk tanulója, három diák csak feltételesen maradhat nálunk, jó páran pedig rosszabb magaviseleti jegyre számíthatnak. A vizsgálat még tart, lehet, hogy további büntetések is lesznek, ugyanis azokat is elővesszük, akik tudtak a felvételről, de nem tettek semmit” – nyilatkozott az igazgató. Rendkívül felháborította és megdöbbentette az eset, több évtizedes pedagógiai munkája során sosem találkozott hasonlóval.

„Szinte hihetetlen számomra, hogy a diákjaink ilyesmibe keveredtek, iskolánk ugyanis több drogmegelőzési programban vesz részt, előadásokat szervezünk, kiadványokat szerkesztünk, és rendszeresen együttműködünk a hivatalos szervekkel is. Az eset után az intézményben szigorúbb szabályokat vezettünk be, hogy ehhez hasonló dolog még egyszer ne fordulhasson elő. Természetesen mindent megteszünk azért, hogy az iskola hírnevén esett csorbát – melyet néhány fiatal elfogadhatatlan és megmagyarázhatatlan viselkedése okozott – minél előbb kiköszörüljük” – tette hozzá Dubik István.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?