Pozsony. Szlovákia bruttó hazai összterméke (GDP) 2003-ban reálértéken mérve 4,2%-kal nőtt, ez a visegrádi négyek csoportjában a leggyorsabb növekedési ütemnek számít – jelentette tegnap a Szlovák Statisztikai Hivatal. A hazai össztermék nemzeti fizetőeszközben mérve 1195,8 milliárd koronára rúgott.
Bérek az infláció mögött
Pozsony. Szlovákia bruttó hazai összterméke (GDP) 2003-ban reálértéken mérve 4,2%-kal nőtt, ez a visegrádi négyek csoportjában a leggyorsabb növekedési ütemnek számít – jelentette tegnap a Szlovák Statisztikai Hivatal. A hazai össztermék nemzeti fizetőeszközben mérve 1195,8 milliárd koronára rúgott. Az elmúlt év utolsó negyedében a GDP 4,7%-kal gyarapodott. Az adatok némileg meglepték a szakértőket, akik éves szinten 4%-ot, az utolsó negyedévre pedig 3,9%-ot vártak. „Szlovákia tavalyi gazdasági növekedésének ütemét nagyon jónak lehet értékelni. Azt bizonyítja, hogy a gazdaság a jövőben is tartós növekedési pályán tud maradni” – közölte Peter Mach, a statisztikai hivatal elnöke. „A növekedési ütem jóval nagyobb a vártnál. A gazdaság motorjának továbbra is a kivitel számít” – vélekedik Silvia Čechovicová banki elemző. Valóban, az ország gazdaságát a kivitel lendítette előbbre, amelynek volumene 22,6%-kal haladta meg a 2002-es szintet. Viszont a háztartások fogyasztása tavaly 0,6%-kal visszaesett. Ez nem véletlen, hiszen 2003-ban a reálbérek 2%-kal mérséklődtek, ráadásul 2004 első felében a csökkenés tovább folytatódik; a statisztikai hivatal becslése szerint 1,3 százalékkal. Javulás csak 2005-től várható, amikor a fizetések növekedési üteme 3%-kal haladja meg az éves inflációt. Tavaly az országos átlagbér 6,3%-kal emelkedve elérte a 14 365 koronát, ezen belül a prémiumoknak köszönhetően 2003 utolsó negyedében 16 180 koronára ugrott az átlag. A gazdaság dinamizmusának köszönhetően az elmúlt évben 5,7%-kal mérséklődött a munkanélküliek aránya, ennek dacára még mindig 459 ezren voltak állás nélkül. (shz, t)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.