Bauer Edit

A Magyar Koalíció Pártjának európai parlamenti képviselője
A Smer egyes képviselői azzal vádolják önöket, hogy félretájékoztatják kollégáikat az Európai Parlamentben.

A Magyar Koalíció Pártjának európai parlamenti képviselője

A Smer egyes képviselői azzal vádolják önöket, hogy félretájékoztatják kollégáikat az Európai Parlamentben. Sikerül megmagyarázniuk az ellenzék taktikáját?

Nagyon nehéz helyzetben vagyunk az Európai Parlamentben, mert kollégáink nem értik a kialakult helyzetet. Azt szeretnénk elérni, hogy ne alakuljon ki még rosszabb kép Szlovákiáról. El kell magyaráznunk, hogy az ellenzéki pártok miért nem szavaztak a Lisszaboni Szerződésről, miért kérték, hogy halasszák el ezt a programpontot. El kell mondanunk, hogy a sajtótörvény tervezetét – mely miatt ez a helyzet kialakult – nem csak az ellenzéki pártok bírálják, hanem az EBESZ és a nemzetközi újságíró-szervezetek is. Mindannyian azt magyarázzák, hogy a tervezet korlátozza a sajtószabadságot.

Elfogadják a képviselők a magyarázatot?

Joseph Doal, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának elnöke kijelentette, hogy értik a kialakult helyzetet, és megértik az ellenzék lépéseit. Komolyan aggódnak amiatt, hogy a kormány az alapvető szabadságjogok korlátozására készül a sajtótörvény módosításával. Nyilvánvaló azonban, hogy az EPP is azt reméli, hogy a Lisszaboni Szerződést időben ratifikálja a parlament.

Ön szerint az ellenzék szerencsés taktikát választott?

Nem azonos súlyú témákat kapcsolt ugyan össze, de érthető számomra, hogy így döntöttek, mert ritkán alakul ki olyan helyzet, amikor a koalíciónak szüksége van az ellenzék szavazataira is. Ebben a választási ciklusban ez az első ilyen lehetőség. Nem szabad elfelejteni, hogy a mečiari időkből ismert gőzhenger ma újra működik. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?