Bárdos Gyulát, az MKP frakcióvezetőjét

A Vidék Parlamentje sorra tárgyalásokat folytat a meghatározó pártokkal a vidéken élők jobb körülményeinek, lehetőségeinek kérdéskörében. Mikor kerül sor szakmai párbeszédre az MKP-val?
A Vidék Parlamentjével eddig is korrekt kapcsolatokat ápoltunk.

A Vidék Parlamentje sorra tárgyalásokat folytat a meghatározó pártokkal a vidéken élők jobb körülményeinek, lehetőségeinek kérdéskörében. Mikor kerül sor szakmai párbeszédre az MKP-val?

A Vidék Parlamentjével eddig is korrekt kapcsolatokat ápoltunk. Előzetesen abban egyeztünk meg, hogy május 31-éig találunk időpontot a találkozóra. Mára már tisztázódott a pontos időpont is, május 23-án az MKP parlamenti frakciójának három tagja vezetésemmel megbeszélést folytat a szervezet vezetőségének ugyancsak három tagjával. A találkozón jelen lesz Vlasta Körnerová, a Vidék Parlamentjének elnöke is. Az MKP-nak eleve szívügye a vidék helyzetének kérdése, ráadásul a régiófejlesztés területe a pártunk által delegált szakminiszter felügyelete alá tartozik. (shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?