Árbefagyasztás egészen február

Pozsony. Néhány kiskereskedelmi üzlethálózat az euró közelgő bevezetésére hivatkozva 2008 májusa és 2009 februárja között be akarja fagyasztani beszállítói körének árait. Cserébe azt ígérik, a vizsgált időszakban ők sem emelik az árakat.

Szerkesztőségünk birtokába jutott a Billa és a CBA kiskereskedelmi üzletlánc által megfogalmazott, az üzleti partnereknek a napokban postázott körlevél, amelyből kiderül: 2008. május 1. és 2009. február 28. között a beszállítóitól semminemű áremelést nem fogad el. Cserébe a két társaság azt ígéri, ugyancsak nem drágít. A cégek azzal érvelnek, hogy az elkövetkező időszakban a kormány és az állami szervek részéről különösen nagy szigorral fogják ellenőrizni az árak alakulását, ezért az árbefagyasztó lépéssel szeretnék megőrizni társaságuk jó hírnevét. A Tesco tagadta, hogy hasonló körlevéllel bombázta volna beszállítóit, a Hypernova és az Albert üzleteket működtető Ahold elzárkózott a válaszadás elől.

Ľubomír Drahovský, a Terno piackutató elemzője logikusnak tartja ezt a lépést. „Az üzlethálózatok etikai kódexet írtak alá, amelyben kötelezték magukat, hogy az euró átvételének és a kettős (koronában és euróban vezetett) árak feltüntetésének időszakában nem vál?toztatnak” – vélekedik a szakértő, aki szerint nem rendkívüli 6 vagy 12 hónapra előre rögzíteni az árszintet. Radovan Ďurana, az INESS intézet elemzője a lépés mögött a kormány nyomását sejti. A kérdés ismerői szerint az árbe-fagyasztás valóban mérsékelheti az inflációt, az más kérdés viszont, hogy ezt követően mennyire lódulnak meg az árak.

„Szervezetünk nem hallott az üzletláncok árbefagyasztási törekvésekről. Mivel több kiskereskedelmi üzletlánc lépéséről van szó, így felmerülhet a meg nem engedett árkartell gyanúja is. Nehezen tudom elképzelni, hogy 10 hónapon át garantálni tudják az árak változatlanságát. Az élelmiszer nemcsak nálunk, hanem külföldön is drágul, vajon a külföldi szállítókra hogyan gyakorolnak nyomást? Arról nem is szólva, hogy időközben a villamos energia vagy a földgáz is drágulhat. Vajon ennek többletköltségeit a nyereségük kárára állják?” – nyilatkozta Stanislav Nemec, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara szóvivője. Alexandra Bernáthová, a versenyhivatal szóvivője lapunkkal közölte, kivizsgálják az ügyet. (shz, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?