Albert Sándor a komáromi Selye

Az SDKÚ felszólította az egyetemek rektorait, hogy ebben az akadémiai évben már ne kérjenek tandíjat diákjaiktól.

Az SDKÚ felszólította az egyetemek rektorait, hogy ebben az akadémiai évben már ne kérjenek tandíjat diákjaiktól. Mi erről a véleménye?

Azoknak a főiskoláknak, amelyek betervezték a tandíj szedését, egy évvel előre be kellett jelenteniük ezt a lépést – ezek az egyetemek így eleve alacsonyabb fejkvótát kaptak azok után a diákok után, akik tandíjat fizetnek. Mi a mesterfokozaton, tehát a negyedik és ötödik évfolyamban kívántunk tandíjat kérni a levelező tagozatosoktól. Ezekre a hallgatókra így már nem is kaptunk pénzt a költségvetésből.

Tehát ha elengednék a tandíjat, akkor a minisztériumtól kellene megkapniuk a kieső részt?

Nem tudom elképzelni, hogy visszamenőleg a 2007/2008?-as akadémiai évre ez még lehetséges.

Ellenzéki politikusok állítják, a törvény a tavalyi módosítás után, amely lehetővé tette a tandíj szedését, alkotmányellenes lett.

Azt hiszem, ez a kifogás jogos. A rendelkezés retroaktív hatású, az új hallgatókkal viszont nincs probléma ebből a szempontból.

Nem fél attól, hogy a tandíjat vissza kell fizetnie az egyetemnek?

Nem is foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, mivel nálunk szerencsére kevés hallgatót érint. Előfordulhat, hogy vissza kell fizetnünk, erre a kérdésre most nem tudok válaszolni. Mindenképpen gondot okozna az egyetem működésében, ha a tandíjból tervezett pénztől is elesnénk.

Időben hozták nyilvánosságra a tandíj nagyságát?

Igen, mi a törvény által előírt időben informáltunk minden érdeklődőt. (MSz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?